Hírek

Megújulnak a vidéki települések külterületi útjai

A vidéki térségek fejlődését, az ott élők életszínvonalának javítását a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében a gazdaságfejlesztési támogatások mellett a települési infrastrukturális fejlesztések is szolgálják – mondta a Szokolya-Királyrét közötti külterületi útátadón Feldman Zsolt.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz adott, mintegy 80 százalékos nemzeti társfinanszírozás tette lehetővé, hogy a mezőgazdasági vállalkozások és a vidéki önkormányzatok a korábbinál több fejlesztési lehetőséghez jussanak. Az országos nagy autóút fejlesztési programok jelentősen javítják a vidéki térségek elérhetőségét.


Fotó: Vermes Tibor/AM

Emellett a településeken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetőek legyenek. Ennek érdekében hirdette meg az Agrárminisztérium 2021-ben újra a külterületi helyi közutak fejlesztése pályázati felhívását, amelynek keretében eddig 564 önkormányzat számára mintegy 90 milliárd forint forrást ítéltek oda. Ebből a keretből újulhatott meg a Szokolya-Királyrét közötti helyi külterületi útszakasz is – mondta az államtitkárt.

A börzsönyi település eredményesen pályázott, mintegy 200 millió forintból épült újjá az az útszakasz, amely hozzájárul a térség vonzerejéhez. A vidék mezőgazdasági vállalkozói, a börzsönyi Királyrétre érkező turisták folyamatos használói ezeknek az utaknak, számukra sem mindegy, milyen körülmények között közelíthetik meg céljukat- fogalmazott Szokolya polgármestere, Némethné Pintér Csilla.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook