Hírek

Megvalósulhat a táj és a víz kapcsolatának a javítása

Az Európa Tanács kezdeményezésére az Európai Táj Egyezmény megnyitásának napját, október 20-át 2017-től A Táj Nemzetközi Napjaként ünnepelik Európa-szerte. Idehaza több szervezet is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az Európa Tanács már több mint 15 éve felismerte a gazdag európai táji örökség jelentőségét. Hosszú előkészítő munka után 2000-ben október 20-án nyitották meg aláírásra a közeljövőben globálissá váló Európai Táj Egyezményt. Idén a táj és a víz kapcsolata, egyben pedig az irántuk érzett felelősség köré szerveződik a nemzetközi figyelem. Az Európa Tanács „Táj és Víz” címmel népszerűsíti a víz értékét a tájban. A Táj Nemzetközi Napja felhívására itthon több szervezet is az Európa Tanács Európai Táj Egyezményének szellemiségét időző rendezvényeket szervez – írja az Agrárminisztérium.

fotó: pixabay.com

Az éghajlatváltozás miatti szélsőségek hatásának mérséklése érdekében a többletvizeket vissza kell tartani, amelyhez a tájgazdálkodás reformja is szükséges. A táj és a víz kapcsolatának javítása a lakosság, az agrárium és az önkormányzatok összefogásával valósulhat meg, amelyhez az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium mintaprojektjei nyújtanak segítséget.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére a vízügyi igazgatóságok olyan projektek eredményeit mutatják be a helyben érintetteknek, amelyben a beavatkozások figyelembe veszik a táj komplexitását, természeti és kulturális értékét egyaránt őrizve járulnak hozzá az emberi jóllét növekedéséhez.

A rendezvények célja egyrészt az éghajlatváltozással kapcsolatos problémák fenntarthatósági szemléletű megoldásainak megismertetése, másrészt az integrált természetes vízmegtartó rendszer kialakításának népszerűsítése.

Az Agrárminisztérium részéről a nemzeti park igazgatóságok és a natúrparkok immár hagyománynak tekinthető módon terepi programokkal, túrákkal, tájsétákkal várják az érdeklődőket.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés