Hírek

Megvannak az év halának jelöltjei

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért – tudatta a Magyar Haltani Társaság vasárnap.

A közlemény szerint megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról, amelynek célja „őshonos halaink ismertebbé tétele” – írja a bama.hu.

A csuka is versenyez az év hala címért – fotó: pixabay.com

A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett. A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján.

Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető.

A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak.

A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett. A nagyon nyúlánk, áramvonalas testű hal bennszülött faja a Duna vízrendszerének.

Itt alakult ki, és ma is csupán a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében él – olvasható a közleményben.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook