Fórián Zoltán

Szerző

Most kell beruházni!

Miközben a családom a Gazdálkodj Okosan agrár változatával játszik, fejleszti „birtokát”, én érdekes adatra bukkanok. Hoppá! A KSH első negyedévi adatai szerint, a mezőgazdasági beruházások folyó áron 40 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az évek óta emelkedő mutató tavaly is 14,5 százalékkal nőtt. A gazdasági környezet sosem volt még ennyire nehezen átlátható, de az alapszabály attól még érvényes: aki a válság idejét fejlesztésre használja, annak múltával előnyben lesz, versenyképesebb lesz.

Az idei év minden szempontból különleges. Különlegességét nem csak az adja, hogy globális egészségügyi és gazdasági válság bontakozott ki, hanem a kormányzati beavatkozások mértéke sem volt még soha ekkora. A helyzet felismerése, a lehetőségek áttekintése mindig döntő stratégiai tényező, de jelentősége most tovább erősödik.

Mit kell tenni, ha előnyt szeretnénk kovácsolni a kialakult helyzetből gazdaságunk számára?

Nagyon fontos, hogy ne temetkezzünk be a napi, operatív teendőkbe. Az első számú vezetőknek a taktikai mellett a stratégiai kérdésekben is felelősségük van. Itt az aratás, betakarítás, de a rendkívüli helyzet a figyelem, az erőforrások megosztására kell, hogy sarkalljon minket.

  1. Először is tájékozódni kell.
  • Át kell tekinteni a cégen belül kialakult helyzetet, felmérni az erőforrásokat.
  • Időt kell szentelni a piacaink helyzetének és kilátásainak áttekintésére. Tudnunk kell, mire számíthatunk egy beruházás megtérülési ideje alatt. Ez nem csak azt jelenti, hogy megkérdezzük beszállítóink, vevőink véleményét. Független elemzéseket kell használnunk. Ebből kevés van. Szerencsés, ha olyan bankkal dolgozunk, ahol agrárpiaci elemzés, előrejelzés, stratégiai tanácsadás is van a szolgáltatási palettán. Ez nem csak azt jelenti, hogy a bankunk tisztában van a szektor és cégünk helyzetével, hanem azt is, hogy elkötelezett közös fejlődésünk iránt.
  • Meg kell ismerni finanszírozónk ajánlatait, együttműködési készségét. Most dől el, hogy mennyire számíthatunk stratégiai partnereinkre. Megfelelő partnerbank nélkül a beruházási kockázatok nehezen, vagy egyáltalán nem kezelhetők.
  • Meg kell ismerni a kormányzat válságintézkedéseit, és élni kell a lehetőségekkel. Kedvező hitelkonstrukciók, pályázati lehetőségek, költségcsökkentő-, munkahelyvédelmi intézkedések, és így tovább. Széles most a skála, nőtt a rugalmasság.
  • A várható támogatási, jogszabályi környezet döntő tényező a beruházási döntések meghozatalában. Ami most látszik: (i) a következő pénzügyi-kifizetési ciklus legalább egy átmeneti évvel indul; (ii) a fenntarthatósági, környezetvédelmi feltételrendszer tovább fog szigorodni; (iii) a nemzeti mozgástér bővül.
  1. Fel kell mérni a fejlesztési spektrumokat

Ez azt jelenti, hogy a lehetőségek és adottságok ismeretében meg kell határozni a fejlesztési területeket.

  • Válságok idején mindig felpezsdül az akvizíciós piac. Cégek kerülnek nehéz helyzetbe, kényszerülnek külső tőke bevonására. Gyakori például, hogy az idős tulajdonosok kiszállási döntései ilyen helyzetben felgyorsulnak. Járjunk hát nyitott szemmel, de legyünk tisztában anyagi mozgásterünkkel! Felvásárlás útján lehet a leggyorsabban növekedni, javítani piaci befolyásunkon, versenyképességünkön. De a módszer nagy alaposságot, a szinergiák pontos azonosítását, és leginkább az időzítés helyes meghatározását igényli.
  • A kényszerintézkedések gyakran mutatnak rá munkaszervezési, folyamatszervezési fejlesztési lehetőségekre. Racionalizáljunk! Az egészségvédelmi intézkedések amúgy is lépésekre kényszerítenek. A munkafolyamatok, az adminisztráció, a karbantartás, a pihenőidők, és még hosszan sorolhatnánk azokat a pontokat, ahol hatékonyság-javítást tudunk elérni.
  • Régi szabály, hogy a legjobb a csúcstechnológiákba fektetni. Ha élenjáró a technológiánk, akkor a hatékonysági és fenntarthatósági vonalon biztos előbbre lépünk. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy ezeket a technikákat tudjuk-e majd megfelelő szinten működtetni. Sokan estek már abba a hibába, hogy okosabb gépet vettek, mint amit ki tudnak használni. A precíziós gazdálkodás „varázsszava” ne tévesszen meg minket. Ez csak egy szelete versenyképességünk javításának, tevékenységünk fenntarthatóságának. Gondolkodjunk komplexen, vegyünk számba minden oldalt! Konzultáljunk technológia-fogalmazókkal, gépkereskedőkkel és válasszuk ki az adottságinkhoz, piacainkhoz leginkább illeszkedő beruházást!
  1. Irány a megvalósítás

Fejlesztési stratégiánk összeállítását – mivel ugye erről beszéltünk eddig – követi a megvalósítás. Ebben ütemezési, finanszírozási, kivitelezési, és még számos kérdéssel kell találkozni. Tehát szívleljük meg Petőfi idevágó szavait:

Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz.

(A XIX. SZÁZAD KÖLTőI részlet)

Az üzenet tehát az, hogy most több szempontból (kedvező finanszírozási lehetőségek, felfelé mutató piaci kilátások, kormányzati beavatkozások, támogatások, pályázatok) kedvező a környezet a beruházásokra. Nyilván, a gazdálkodók jól ismert óvatosságára most is szükség van, de a lehetőségekkel élni kell. Ha a fenti gondolatmenet mentén Ön is végiggondolja a beruházásainak ütemezését, győztesen kerülhet ki a gazdasági válságból. Ha segítségre van szüksége, nyugodtan keressen meg!

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook