2020.05.27., szerda , Hella

Hírek

2020. március 28. szombat • 16:28

Múlt héten több mint húszezer kilogramm pontyot telepítettek Békés megyében

A rendkívüli helyzet ellenére folyamatosan dolgoznak a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének szakemberei. A KHESZ irodája korlátozottan, de a lehetőségekhez alkalmazkodva nyitva tart, a szövetség halőrei is dolgoznak, és a telepítések is folytatódnak. Az elmúlt napokban is több ezer kilogramm halat helyeztek ki a megyei horgászvizekbe.

A telepítésekkel kapcsolatban a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) folyamatos tájékoztatást ad Facebook-oldalán. Hétfőn is beszámoltak arról, hogy az elmúlt két hétben közel 15 ezer kilogramm törpeharcsát termeltek ki a holtágaikból szelektív halászattal. Emellett múlt héten folytatták a lehalászásokat a KHESZ ecsegfalvi és a csökmői halastavain, ahonnan a szövetség vizeibe 18 ezer 200 kilogramm háromnyaras és 5602 kiló kétnyaras pontyot telepítettek.


fotó: KHESZ

Ezt követően és az azt megelőző napokban is folytatódtak a telepítések. Győrből 500 kiló compót, Nagyatádról 274 kiló süllőt, Biharugráról 2400 kiló dévérkeszeget, míg Gyuláról 5000 kiló kétnyaras pontyot helyeztek ki a horgászvizekbe.

Március 6-án 260 kiló fél és másfél kiló közötti harcsát telepítettek a Hármas-Körös és Hortobágy-Berettyó folyóba, ami annak köszönhető, hogy az egyik haltermelő partnerüknél összegyűlt készleteket a KHESZ megvásárolta.

Ugyanezekben a napokban a pontyok telepítése is folytatódott.

Március 4-én és 5-én összesen 15 ezer 700 kilogramm pontyot helyeztek ki. A Szarvasról származó 2 kilogrammos, pikkelyes egyedekből 10 ezer 200 kiló, míg a Nagybaracskáról származó nagyobb testű, négykilós egyedekből 5500 kiló került a KHESZ vizeibe.

Vegyes keszeget, süllőt és harcsát ugyancsak helyeztek ki azokban a napokban.

Nemes Attila, a KHESZ ügyvezetője elmondta, idén is a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ütemezi a szövetség a haltelepítési munkálatokat. Bíznak abban, hogy a rendkívüli helyzet ellenére a munkákat a továbbiakban is a megszokott ütem szerint tudják folytatni.

Hangsúlyozta, legnagyobb mennyiségben továbbra is a horgászok által elvihető, szakmai nyelven háromnyarasnak hívott ponty kerül a vizekbe. Általában havonta helyez ki ezekből a példányokból a KHESZ. A nagyobb arányú pontytelepítések várhatóan a március eleje és április eleje közötti időszakban, június végétől július közepéig, valamint szeptember közepétől október elejéig zajlanak majd.


fotó: KHESZ

A KHESZ honlapján egyébként folyamatosan tájékoztatást adnak a telepítésekről. Napi bontásban közlik, milyen halfajtából mennyi kerül az egyes horgászvizekbe. Fontos megemlíteni, hogy a szövetség kezelésében álló halgazdaságok halastavai az elmúlt évben pályázati forrásból megújultak, így a horgászvizekbe kihelyezni tervezett, horogérett ponty telepítésénél a saját termelésű állomány aránya elérheti a teljes éves telepítés 40 százalékát.

Tavaly ismét haltelepítési rekordot döntött a KHESZ: 2019-ben összesen 106 napon 127 alkalommal helyeztek ki halakat a kezelésükbe tartozó vizekbe, vagyis szinte háromnaponta végeztek telepítéseket, és akár idén is új csúcs születhet.

Legnagyobb mennyiségben három-nyaras pontyok kerültek a vízbe.

agrotrend.hu / Beol

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.