Hírek

MVH: cél a gazdabarát intézmény kialakítása

Megváltozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkamódszere és munkastílusa az elmúlt fél évben, ugyanis az intézményben ez év márciusától új vezetés lépett hivatalba – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.

Gyuricza Csaba az OMÉK-on, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén a hivatal új vezetése egyik legfontosabb feladatának „a gazdabarát intézmény" kialakítását nevezte. Ennek egyik alapvető eleme, hogy miközben a legátláthatóbban és a jogszabályokat betartva kíván működni a hivatal, aközben az ügyfelek, a gazdák érdekeit maximálisan szem előtt tartja – fejtette ki.

Az elnök utalt arra, hogy az MVH újonnan kinevezett vezetése az átalakítás során nem volt könnyű helyzetben, mivel az előző vezetés tevékenysége árnyékot vetett a hivatal működésére. Ezért az MVH-ban az új vezetés meghirdette, hogy az intézmény a továbbiakban a „tiszta kezek és bevarrt zsebek" elv alapján működik tovább.

Gyuricza Csaba szerint az MVH működésére odaérkezésekor az elvárhatónál gyengébb szakmaiság és a gyakran túlzott bürokratizmus volt a jellemző. Emellett az ügyfelek tájékoztatása is hagyott kívánnivalót maga után. Annak érdekében, hogy gördülékenyebb és hatékonyabb legyen a hivatal  munkája, az új vezetés fél év alatt mintegy 35-40 javaslatot tett a szervezet munkáját befolyásoló jogszabályok megváltoztatására.

A hatékonyabb tájékoztatás érdekében a szervezet átalakította az ügyfélszolgálatát, megyei ügyfélszolgálatokat hozott létre, valamint csökkentették az ügyintézési határidőket is. Emellett a korábbi ellenőrzés-centrikusságot is csökkentették, így a gazdálkodók segítése és nem a szankcionálás az elsődleges szempont.

Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a bizottság tagjait a magyar élelmiszerek megjelenésének lehetőségeiről a világban. Elmondta: megítélése szerint a magyar agrártermékek és élelmiszerek marketingje elsődleges feladat mind bel- mind pedig külföldön. Az MT Zrt. ugyanakkor a promóciókkal kapcsolatos konkrét szakmai véleményeket és iránymutatásokat a magyar agráriumban és élelmiszeriparban tevékenykedő szakmai szervezetektől várja.

Jelezte: jövő év elejétől változik az unió közösségi agrármarketing-tevékenységre vonatkozó szabályozása. Ennek alapján 2016. január 1-jétől a közösségi agrármarketing finanszírozására a korábbi 60 millió euró (mintegy 18 milliárd forint) helyett mintegy 200 millió euró (60 milliárd forint) áll rendelkezésre. Jövőre a magyar agrármarketing célok megvalósítására az ideihez hasonló összeg, azaz 846,9 millió forint áll rendelkezésre.

Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke arról beszélt, hogy a zöldség-gyümölcs és a gombaágazat elsődleges termelési értéke éves szinten mintegy 250-270 milliárd forint. Az ágazatban megtermelt kiskereskedelmi áruérték pedig eléri az évi 700-750 milliárd forintot. Az ágazat 150-160 ezer családnak nyújt megélhetést, és 50 százalékban exportorientált. Ezért fontos az ágazati szereplők számára, hogy az általuk megtermelt termékeket a lehető legszélesebb körben ismerjék külföldön.

elelmiszer.hu / kép: magyarhirlap.hu
 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés