Hírek

Nagy érdeklődéssel zárult az idei Szakma Sztár Fesztivál

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében 2023. április 24-26. között közel 15 000 látogató részvételével került megrendezésre a XVI. Szakma Sztár Fesztivál, az országos szakmai versenyek döntője és bemutatója. A rendezvény kiemelt célja a szakképzés és a szakmaválasztás népszerűsítése, támogassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a felnövekő generáció számára, valamint elősegítse a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozását.

A fesztivált Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy minden tíz általános iskolát befejező tanulóból hat a szakképzésben folytatja tanulmányait, a legnépszerűbb iskolatípus pedig a technikum, illetve kiemelte, hogy a duális képzés bevezetése is hasznosnak bizonyult, mind a vállalkozások, mind pedig az ország összteljesítménye, a gazdasági növekedés szempontjából.


Fotó: MKIK

A jelentkezők számának növekedése és a javuló tanulmányi eredmények pedig azt mutatják, hogy a tanulók és családjaik számára is bevált az új rendszer. Hozzátette, hogy fontos és nagy eredménye a szakképzés rendszerének, hogy az ötéves képzésben végzettek jelentős előnyt élveznek a szakirányú felsőoktatási továbbtanulás esetén. A kormányfő a diákoknak azt üzente: a siker kulcsa a kíváncsiság, a kreativitás, a kitartás és az együttműködés. Orbán Viktor köszönetet mondott minden, a magyar szakképzésben tiszta szívvel és odaadóan dolgozó pedagógus, mentor, szakértő munkatárs áldozatos munkájáért és sok sikert kívánt a szakképzésben tanulóknak, tanáraiknak és családjaiknak.

A megnyitón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is köszöntötte a kiállítókat és a versenyzőket. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdaság sikerének egyik kulcsa, hogy beépüljön az oktatásba, a szakképzésbe a gazdaság és a vállalatok szakképzett munkaerő iránti igénye. Hangsúlyozta, hogy a szakképzés reformja soha nem érhet véget, mert a szakoktatást mindig a változáshoz, a valós igényekhez kell igazítani. A Szakma Sztár Fesztiválról szólva az MKIK elnöke ismertette, hogy idén 54 szakmában 7800-an jelentkeztek a fiatal szakemberek versenyére, közülük 200 diák került a döntőbe.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az idei évben második alkalommal csatlakozott a rendezvényhez. Süle Katalin, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke kiemelte, hogy Magyarországon egy szakma ismerete a biztos megélhetéshez vezető út. Hozzátette, a NAK az agrárszakmai bemutatókkal lehetőséget ad arra, hogy a Szakma Sztár Fesztiválon interaktív módon lehessen megismerni a mezőgazdasági szakmákat.

Az A pavilonban 21 agrárszakmával ismerkedhettek meg a látogatók, akiket az interaktív tevékenységszigeteken szakmai és szórakoztató programok is vártak.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőinek keretében 57 szakmában, közel 200 tanuló versengett a legjobbnak járó elismerésért, továbbá a látogatók megtekinthették a EuroSkills nemzeti válogatóit és WorldSkills nemzetközi verseny szakmai bemutatóit is.

A döntő eredményei ITT érhetők el. Gratulálunk a versenyzőknek! 

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook