Hírek

Nagy István: válságálló a magyar mezőgazdaság

A 2020. március-decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez igen jól mutat rá arra, hogy a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló” – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.

A gazdasági napilap pénteki számában megjelent cikkben a szaktárca vezetője kiemelte: az export növekedése leginkább a gabonaféléknek, a különböző ehető készítményeknek (étrend-kiegészítőknek), a malomipari termékeknek és a zöldség- és gyümölcskészítményeknek köszönhető.

fotó: pixabay.com

Ugyanakkor – tette hozzá – csökkent a húsok (kacsa, pulyka), a növényi termékek, például dugvány, oltvány, az élő állatok és az olajos magvak kivitele. Az importban viszont éppen a dohány és a feldolgozott, dohánypótló termékek, az élő állatok és a gyümölcsök aránya nőtt. Mindezek eredőjeként az agrárgazdaság koronavírus-járvány alatti egyenlege 2020. március-decemberben 2672,1 millió euró volt, ami 8,3 százalékkal (203,7 millió euróval) haladta meg 2019 azonos időszakának egyenlegét, egyúttal a 62,6 százalékát adta a nemzetgazdaság 4271,6 millió eurós egyenlegének.

Nagy István felhívta a figyelmet, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért gazdasági jelentősége meghatározó. Az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének harmadát-felét biztosította – mutatott rá.

A tavalyi év egészében például az agrárexport 9563,4 millió euró volt, ami 2,3 százalékkal haladta meg a 2019-es értéket. Az import pedig 0,9 százalékkal emelkedett 6358,1 millió euróra. Tízéves távlatban, a 2010-2020-as időszakot tekintve, szintén látványosan nőtt az egyenleg. Ebben az időszakban az agrárexport 63,7 százalékkal, az egyenleg 50,3 százalékkal bővült – ismerteti a Világgazdaság.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook