Hírek

Nagy lépés a nemzetközi szinten is elismert, innovatív magyar agrárium irányába

Az innováció a gazdasági növekedés egyik motorja, melynek szerepe egyre inkább felértékelődik – mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a Kutatás-fejlesztés – innováció az agrárium szolgálatában című könyv bemutatóján a Földművelésügyi Minisztériumban.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István hangsúlyozta, politikusként és agrármérnökként is feladatának tekinti a tudomány fejlődésének támogatását és a fejlett technikára épülő világ megvalósítását. Kiemelte, meg kell tanulni használni és alkalmazni a csúcstechnika legújabb vívmányait.

A könyv előszavában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter leszögezte, hiszünk a jövő generációjában, hiszünk együttműködési hajlandóságukban, kreativitásukban és a tudásukban, mellyel nagy lépést tudunk tenni a nemzetközi szinten is elismert innovatív magyar agrárium irányába.

A könyv a Doktoranduszok Országos Szövetségének Agrártudományi Osztálya gondozásában jelent meg, számolt be Szabó Péter, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökségi tagja, Agrártudományi Osztályának elnöke. A Kutatás-fejlesztés-innováció az agrárium szolgálatában című könyv a magyar agrár felsőoktatás, illetve más, agrárprofilú intézmények munkásságába nyújt betekintést.

A könyv bemutatón részt vettek és köszöntőt mondtak:

  • Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára,
  • Polgár J. Péter, a Magyar Rektori Konferencia Agrártudományi Bizottságának elnöke,
  • Lelkes Lajos, a Mezőgazda Kiadó ügyvezető igazgatója,
  • Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója,
  • Vásáry Viktória, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos tanácsadója,
  • Szabó Péter, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökségi tagja, Agrártudományi Osztályának elnöke.

A könyv megjelentésével az volt a cél, hogy – a doktoranduszokon, fiatal kutatókon keresztül – átfogó képet adjanak a Magyarországon folyó agrárkutatásokról, megismertessék a legújabb technológiákat, fejlesztéseket mind az ágazatban dolgozók, kutatók, mind pedig a laikusok számára, valamint egyfajta betekintést engedjen a jövő agráriumába. Célul tűzték ki továbbá, hogy bemutassák a hazai agrárágazat kutatóintézeti hátterét, illetve az agrárkutatásban érintett felsőoktatási intézményeket is.

agrotrend.hu / FM, Pannon Egyetem Georgikon Kara

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook