Hírek

Napraforgó termelő nevében követtek el jogsértést

Egy magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű napraforgót, melynek származása dokumentumokkal nem volt igazolható. Az esetről a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tett bejelentést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih). A kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés.

A bejelentés alapján a Nébih szakemberei vizsgálatot tartottak az érintett termelőnél. Ennek során bebizonyosodott, hogy a gazdálkodó 2019-ben nem termesztett és nem vásárolt, illetve nem tárolt be napraforgót, így nem is értékesíthetett – írja a Nébih.

fotó: pixabay.com

Az ügy kivizsgálásában az olasz ICEA és a holland SKAL tanúsító szervezetek is közreműködtek. A keresztellenőrzések során beszerzett dokumentumokból kiderült: a számlákon a termelő neve és címe szerepel, azonban a számlaszám már egy magyarországi, konvencionális és ökológiai termelésből származó termények kereskedelmével foglalkozó cégé.

A napraforgót, a fenti számlákkal értékesítették egy hollandiai felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta el. Az értékesítéshez mellékelték az érintett termelő angol nyelvű minősítő tanúsítványát, amit több ponton megváltoztattak.

A vizsgálat egyértelműen feltárta, hogy az érintett napraforgó tétel származása, eredete – ezáltal az a tény sem, hogy az ökológiai termelésből származna – nem igazolt, így nyomonkövetése nem biztosított. Eddig összesen 247,97 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a dokumentációs jogsértés.

Az ismeretlen eredetű terményről a Nébih a RASFF-on keresztül értesítette az érintett országokat.

Az eset kapcsán a Nébih felhívja a termelők, forgalmazók figyelmét, hogy amennyiben hasonló visszaélésre utaló jelet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék a magyar tanúsító szervezeteknél.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés