Hírek

Nem áll meg az országhatárnál – súlyos károkat okoznak a behurcolt fajok

Szigorítaná a nem őshonos, gyorsan terjedő, úgynevezett invazív fajokra vonatkozó szabályozást a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Súlyos gazdasági, természetvédelmi és egészségügyi kockázattal jár a külföldről behurcolt növény- és állatfajok terjedése. A jogszabálytervezet szerint hazánk erre jövőre több mint 600 millió forintot tervez fordítani. Mivel a fajok terjedése nem áll meg az országhatároknál, ezért az Európai Unió szintjén összehangolt intézkedésekre van szükség.

A Kormány.hu-n megtalálható törvénytervezet egy 2014-es európai uniós rendelethez igazítja a hazai szabályozást. Az első, 33 inváziós faj nevét tartalmazó listát azonban csak idén júliusban tette közzé az Európai Bizottság. A listán több vízi és szárazföldi növény, számos hal- és rákfaj, valamint több emlős is megtalálható.

Mivel a tárca szerint a jelentős gazdasági és társadalmi károkat okozó fajok szaporodásának megállítása több szakterület együttműködését igényli, így a természet- és a növényvédelmi hatóság mellett a nemzeti parkok igazgatóságaira, a vízügyi hatóságok, valamint a kormányhivatalok munkájára is számítanak. Az ellenőrzést a megyei kormányhivatalok szakemberei végzik majd. Ehhez kapcsolódóan a tárca mintegy 78 új alkalmazottal számol, ebből 66-an a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi főosztályára kerülnek majd.

Mindemellett nemzetközi fellépést sürgetnek az FM szakértői. – Mivel a fajok terjedése nem áll meg az országhatároknál, ezért az Európai Unió szintjén összehangolt intézkedésekre van szükség – derült ki az FM szakmai háttéranyagából. Az invazív fajok Európa-szerte komoly gondot okoznak a mezőgazdaságban, a vízgazdálkodásban és a környezetvédelemben. A szakemberek szerint éves szinten mintegy 12 milliárd euróra becsülhető a különböző károk összege. A legtöbb ilyen növény vagy állat a nemzetközi kereskedelem, az utazások, illetve szándékos betelepítés útján jut el egy-egy országba.

Fotó: kormany.hu

A biológiai környezetszennyezés klasszikus példája a parlagfű, de ezenkívül mintegy hetven inváziós növényfaj van már Magyarországon. A természetvédelmi problémák mellett a folyamat komoly egészségügyi kockázatokkal is jár, a különböző növények elterjedése allergiás és asztmás megbetegedések kialakulásához vezethet.

A fent említett szabályozással a tárca szeretné elejét venni ezeknek a folyamatoknak, a szigorú előírások megszegéséért pedig komoly bírságot helyeznek kilátásba. A tervek szerint a jövő év elején életbe lépő törvény szerint azok, akik nem tartják be a játékszabályokat – például szándékosan betelepítenek ilyen fajokat, a területükön meglévő idegen növényeket nem irtják ki -, 10 ezer forinttól 20 millió forintig terjedő szankciót kockáztatnak.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook