Hírek

Nem borul a birtokpolitika

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a bírói kezdeményezést. Döntésével egyértelművé tette, hogy az állami földek hasznosításának jogszabályi rendszere összhangban áll az Alaptörvénnyel.

Az úgynevezett kishantosi földek ügyében hozott döntésével az Alkotmánybíróság teljesen egyértelművé tette, hogy az állam tulajdonában lévő földterületek hasznosítása az Alaptörvény előírásaival összhangban történt, tehát a 2010 után kialakított állami földhasznosítási pályázati rendszer teljes mértékben jogszerű – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.

A minisztérium közleménye szerint az Alkotmánybíróság 2016. december 6-i döntésével bebizonyosodott az is, hogy nincs igazuk azoknak, akik a kishantosi földek ügyében a magyar államot minden lehetséges fórumon, minden eszközt felhasználva támadni próbálták. A kishantosi földek kapcsán eddig hangosan felszólaló ellenzéki pártok is megfelelő iránymutatást kaptak most az Alkotmánybíróságtól. Minden bizonnyal ezek a pártok szokásukhoz híven, a mostani döntés kapcsán is a testület szakmai alkalmasságát fogják kétségbe vonni.

Az Alkotmánybíróságnak a Fővárosi Törvényszék bírái által megalkotott végzésről kellett döntenie. Ezt a végzést, amelyben a törvényszék megkérdőjelezte a teljes állami földhasznosítási pályázati rendszer alkotmányosságát, minden elemében elutasította az Alkotmánybíróság. Az elutasítás fő indoka, hogy a bírák beadványa nem felel meg a jogszabályoknak, sőt a kihantosi földekkel kapcsolatos perhez sincs köze. A Fővárosi Törvényszék olyan jogszabályi rendelkezéseket kívánt megsemmisíttetni, amelyek 2010 óta több tízezer magyar földművest juttattak állami földek használati vagy tulajdonjogához. A határozat alapján a kishantosi földekkel kapcsolatos perekben immár csak egy dolga lehet az eljáró bíróságoknak: hogy hozzák meg döntésüket és utasítsák el a volt bérlők minden alaptalan igényét – írja az FM.

Reméljük, hogy ezzel lezárult a földprogram jogi legitimációját megkérdőjelező hazai belpolitikai támadássorozat. A Kormány fő feladata mostantól – ahogy eddig is tette – hogy a hazai termőföldet a brüsszeli támadásokkal, a külföldi spekulánsokkal szemben megvédje – zárta közleményét az agrártárca.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés