Hírek

Nem változnak a halak árai

Az év vége, a karácsony közeledtével már sok családnál december második hetében elkezdődött a tervezgetés, hogy vajon mi kerüljön majd az ünnepi asztalra. A hazai szokásoknak megfelelően a leggyakoribb gondolat a hal, amelyből rengeteg finomság készíthető.

Azt máris megállapíthattuk, hogy nagyobb a karácsonyi halválaszték az idén az elmúlt évhez képest, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) tájékoztatása szerint a kiváló minőségű halat a tavalyihoz hasonló áron lehet beszerezni – írja a heol.hu.

fotó: pixabay.com

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője, egyben az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója elmondta azt is, kérik a vásárlókat, hogy a karácsonyra szánt alapanyagok beszerzését ne halasszák az utolsó napokra, mivel az édesvízi halak a mélyhűtőben hosszú időn át megőrzik a minőségüket.

Endrődi Zsoltné, az egri Katona téri piac halboltjának vezetője portálunk kérdésre arról beszélt, hogy már tájékozódnak a vevők, sokan érdeklődnek arról, ha most megvásárolják az uszonyost, eláll-e karácsonyig. Az eladó hölgy megnyugtatásul közölte, teljesen friss marad a hal, ha már kellően tárolják a fagyasztóban. Arra is kitért, hogy nagyon népszerű a nyúzott afrikai harcsafilé, a ponty, a pisztráng és a lazac.

– Az árakban nincs változás a tavalyiakhoz képest, a Duna-deltából érkező keszegekért, kárászokért kell egy kicsivel többet fizetni idén – tette hozzá Endrődi Zsoltné.

fotó: pixabay.com

Az élő halak iránti érdeklődés évek óta egyre csökken, a vásárlóik inkább az előkészített formát választják. Az idősebb korosztály tagjai még veszik a fáradságot, hogy maguk pucolják meg az uszonyost. A leggyakoribb egyben megvett halak közé tartozik a kárász és a törpeharcsa, az előbbiért 700, az utóbbiért 1200 forintot kérnek el. Az üzletvezető azt is elmondta, hogy a koronavírus-járvány ezt a szektort is érintette, kevesebbet vesznek az emberek.

Gyöngyösön is körülnéztünk. A piacon már most sorban állnak az emberek, volt, aki az eltetetett afrikai harcsáért jött. Csak a busáért kell többet fizetni múlt évhez képest, élve 700, míg szeletelve 1200 forint. A legnépszerűbb a ponty. Ezt 1200 forintért árulják, szeletelve 2080-at kérnek érte. Az afrikai harcsát 2500-ért, a folyamit 3200-ért, míg a keszeget 1400 forintért kínálják. Könnyebb dolguk van viszont a Tisza partján lévő településeinken élőknek. Poroszlón, Sarudon, Tiszanánán és Kiskörén is könnyű hozzájutni az élő halhoz ilyenkor, karácsony közeledtével is.

agrotrend.hu / heol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés