Hírek

Nőnek a hazai fiatal fehér gólyák

Augusztus elején gyakran láthatunk a települések közelében lévő réteken „kamasz” fehér gólyákat, akik már a többi környékbeli fiatallal bandáznak, és készülnek a hosszú útra

A gólyák, legyenek fehérek vagy feketék, nagy népszerűségnek örvendenek. Nem csoda, hiszen gyönyörű, fenséges madarak, akik évről évre hűségesen visszatérnek Magyarországra, hogy életük egyik legfontosabb pillanatait, a fészekrakás és fiókanevelés időszakát éljék meg. Hogy aztán ősszel ismét nekivágjanak a nagy utazásnak Afrika felé.

A Körös–Maros Nemzeti Park tájain, a településekhez közeli réteken, mocsarakon egyre gyakrabban láthatunk ilyenkor kisebb gólyacsapatokat. Ezek általában az idei fiókák, amelyek már időnként elhagyják a fészkeket, és a közelben csoportosulnak – olvasható a nemzetipark-igazgatóság honlapján.

A fiatal madarak még rendszeresen visszajárnak a fészekre, amelyben felnevelkedtek, de a nappalok nagy részét már kint töltik a réteken.

Az első időszakban nem mennek messzire, csupán néhány száz méterre távolodnak el a fészektől. Mivel többségük a településeken kelt ki, így most is a falvakhoz, városokhoz közeli területeken láthatjuk őket. Esetenként két-három fészekaljnyi fióka is együtt táplálkozik a lekaszált réteken. Szüleik általában jóval messzebbre mennek élelmet keresni.

Fotó: Adobe Stock

Szép, napos időben megfigyelhetjük, ahogyan egy-egy termiket kihasználva a fiókák felszállnak a magasba, s egyszerre hárman-négyen köröznek. Valószínűleg ilyenkor mérik fel odafentről, hogy hol is keltek ki pontosan. Most még esténként visszaszállnak a fészekbe, de hamarosan teljesen elhagyják azt, s az éjszakákat is a határban, biztonságos helyen, például egy méretes fa csúcsán töltik majd.

Mint írják, nemsokára elérkezik az idő, amikor már nemcsak egy-két család, hanem több madár is csapatokba rendeződik, készülődve a nyár végi indulásra. Vannak olyan évek, amikor már augusztus közepén útra kelnek. Ez általában olyankor fordul elő, ha nagyon kevés a táplálék, vagy zord az idő. Idén azonban a nyári esőzéseknek köszönhetően bőséges a táplálék-felhozatal, így a fehér gólyák valószínűleg augusztus végéig itt maradnak nálunk.

A fehér gólya (Ciconia ciconia) Magyarországon fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke 100 000 Ft egyedenként.

agrotrend.hu / Turista Magazin

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés