Hírek

Nőtt a hazai lízingpiac az első félévben

Nőtt a magyarországi lízingpiac az idei első félévben, a finanszírozott összeg 4 százalékkal 235 milliárd forintra emelkedett – közölte a Magyar Lízingszövetség. A vállalkozások leginkább járműfinanszírozásra veszik igénybe a lízingkonstrukciókat. Több vállalatvezető nincs pontosan tisztában a konstrukciók közötti különbségekkel, valamint a lízingelésben rejlő előnyökkel.

A tájékoztatás szerint a szövetség megrendelésére a GfK piackutató intézet felmérést készített, amelynek keretében 100 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégek vezetőit kérdezték meg. Az érintett cégek 21 százaléka rendelkezik valamilyen lízingkonstrukcióval, így a klasszikus beruházási hitel mellett a lízing a legelterjedtebb finanszírozási forma.

A 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű cégeknél magasabb, 30 százalékos a lízingkonstrukciók aránya, a 300 millió alatti vállalkozásoknál 16 százalékos. A vállalkozások leginkább járműfinanszírozásra veszik igénybe a lízingkonstrukciókat. A cégek 54 százaléka személyautót, 34 százalékuk teherautót, 10 százalékuk pedig mezőgazdasági járművet lízingel a kutatás szerint.

A vállalkozások vezetőinek 16 százaléka mondta, hogy a lízingkonstrukcióknak nincsenek hátrányai a hitelekkel szemben, összességében pedig a többség kedvezőbbnek tartja a lízinget a hitelnél. A lízingkonstrukciókat előnyösnek tartó vállalatvezetők elsősorban az alacsonyabb költségeket és az egyszerű, gyors hozzáférést említették kedvezőnek.

A felmérésből az is kiderült, hogy több vállalatvezető nincs pontosan tisztában a lízingkonstrukciók közötti különbségekkel, valamint a lízingelésben rejlő előnyökkel. Ezért a Magyar Lízingszövetség a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a lízingkonstrukciókat jobban megismerjék a vállalati szektor szereplői, főként a kis- és középvállalkozói szektor tagjai, számukra ugyanis különösen fontos a költséghatékony és rugalmas finanszírozás.

A felmérés alátámasztja, hogy a vállalkozásoknak kedvező finanszírozási formát jelent a lízing, és a jövőben a várható gazdasági növekedéssel megerősödő kkv-szektor szereplői körében fokozott igény lesz majd a lízingkonstrukciókra – idézi a közlemény Nyikos Katalint, a Magyar Lízingszövetség elnökét. Szerinte a következő években a járműfinanszírozás mellett a gép- és termelőeszköz-lízing iránt az eddiginél komolyabb igény mutatkozhat, ami stabilabbá teheti a lízingpiacot.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés