Hírek

Növelnék az agrárinnovációra fordítható keretet a közép- és kelet-európai országok

A régió fontosnak tartja a térségnek jelentős innovációs témák megjelenítését az Európai Bizottság munkaprogramjában. Közép- és kelet-európai országok közös nyilatkozata az agrárinnováció fejlesztéséről.

Tíz közép- és kelet-európai ország írt alá nyilatkozatot együttműködésükről a mezőgazdasági innovációra lehívható uniós pénzek arányának növelése érdekében – jelentette be szerdán az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Bábolnán.

Feldman Zsolt elmondta, a visegrádi négyek, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia, valamint a balti országok mezőgazdaságának vezetői egyetértettek abban, hogy

közös stratégiát alkotnak a BIOEAST néven elindított programban való részvételről.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az európai bizottság a 2021-27-es időszakra tízmilliárd eurót javasolt agrárélelmiszer és biomassza alapú gazdasággal összefüggő kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységre, majd hozzátette, Kelet-és Közép-Európa országai az elmúlt tíz évben összesítve is csak tíz százalék alatti részesedést szereztek meg az EU mezőgazdasági innovációra fordítható forrásaiból. A közös nyilatkozatot aláíró országok kinyilvánították, hogy a régió fontosnak tartja a térségnek jelentős innovációs témák megjelenítését az Európai Bizottság munkaprogramjában, valamint olyan makroregionális kutatási és innováció stratégiát alkotnak, mely közös célokat és közös prioritást képes elérni és megvalósítani – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhelyettes, Csicsai Gábor rámutatott,

mivel a termőföld területét nem lehet növelni, a fejlődés érdekében több hozzáadott értéket kell megjeleníteni a mezőgazdasági termékekben.

Pavel Sekác, cseh mezőgazdasági miniszterhelyettese elmondta,

erős verseny zajlik az Európai Unió 15 fejlett tagállama és a közösség kevésbé fejlett tagjai között, és összefogás szükséges a hátrányok csökkentéséhez.

A lengyel Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri főtanácsadója, Zofia Krzyanowska emlékeztetett arra, hogy országa a BIOEAST program egyik elindítója és örömmel látják a kezdeményezés mögé felsorakozó régiós támogatást.

A tíz ország által aláírt dokumentum szerint

a felek támogatják a biomassza alapú fenntartható növekedést a versenyképes és magas minőségű élelmiszer- és takarmánygyártás eléréséhez.

Az aláírók fontosnak tartják a vidéki térségek felzárkóztatását, segítve őket egy innovatív, integratív és klímatudatos növekedési modell kifejlesztésében. Olyan termelési rendszerek fejlesztését is javasolták, melyek régió-specifikus végtermékeket gyártanak.

Kiemelték, hogy a sokféleség a fenntarthatóság záloga, ezért a biomassza alapú gazdasági innovációknak nem korlátozni, hanem támogatni kell a diverzitást.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook