Hírek

Novembertől nem jelzik a vihart a nagy tavainknál

Nem jelzik november 1-jétől jövő március végéig a vihart nagy tavainkon, ugyanakkor a katasztrófavédelem továbbra is óvja a vízen tartózkodók biztonságát.

A fejlesztési tervek szerint megújulnak a már meglévő állomáshelyek, illetve további nyolcat alakítanak ki, Siófokon, Szigligeten és Keszthelyen pedig egy-egy úgynevezett vízközepi bázist hoznak létre. A Balaton körül 31 stabil és 15 mobil, a Velencei-tónál három stabil és egy mobil, a Fertő-tó magyarországi szakaszán és a Tisza-tónál egy-egy állandó állomás működik jelenleg – írja a Magyar Idők.

A viharjelzők márciustól, korszerűbb kivitelben működnek tovább – fotó: pixabay.com

A viharjelzések fenntartási ideje a sok évi átlaghoz képest rövidebb volt. Október 20-ig a Balaton nyugati medencéjében 1837, a középsőben 1668, a keleti medencében 1162, a Velencei-tónál pedig 1440 órán át volt érvényben az első- vagy másodfokú viharjelzés.

Ezek az adatok a múlt évi jelzések időtartamához viszonyítva mintegy 10 százalékos fenntartási időbeli csökkenést mutatnak. Az elmúlt hét hónap során mindössze két erős vihar érte el a Balatont: június 8-án Örvényesen óránkénti 100 kilométeres szelet mértek, szeptember 1-jén pedig egy délről érkező zivatar Siófokot tépázta meg.

A viharjelzési szezonban a Balatonnál 54 zivataros nap volt, ami jóval több a 2000 utáni időszak átlagánál, ám éppen ezeknek a zivataroknak köszönhető, hogy a Balaton térségében nem alakult ki a nyugat-európaihoz hasonló rendkívüli aszály.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook