Hírek

Nyugtalanok a gazdák a jövőt illetően

A második évezred második évtizede a korlátozó járványvédelmi intézkedések miatt csendesebben köszöntött ránk, ám a gazdák hangulatát számos nyugtalanító tényező teszi borúlátóvá az új év kezdetén.

Egy rendkívüli évet hagytunk magunk mögött, amit a Magyar Állattenyésztők Lapja legutóbbi (200/12) számában a már alaposan kiértékeltünk.

fotó: pxhere.com

Nehéz esztendő elé nézünk. Erről is megkérdeztük a tenyésztőszervezetek vezetőit, köztük a MÁSZ elnökét. Ezekről és még sok más érdekes, aktuális témáról, egyebek mellett az országos főállatorvossal, valamint az új óriás agráregyetem rektorával készített interjúk a január 19-én megjelenő MÁL-ban olvashatók.

Intenzíven indult az év. Egyrészt fontos, több évtizedes elmaradást rendező jogszabályok léptek hatályba, mint pl. a családi gazdaságok adózásáról vagy az osztatlan közös földtulajdon rendezéséről szóló törvények és az ezekhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek, másrészt fontos bejelentést tett a Agrárminiszter. Ezek hallatán azt mondhatjuk, hogy a döntéshozók meghallgatták a kérésünket.

2021-től – a korábbi évek 17,5 százaléka helyett – 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít a magyar kormány az uniós vidékfejlesztési források mellé, ami összesen 4 265 milliárd forint forrást jelent a következő 9 évre. Ez a döntés a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti. A jövedelempótló támogatások révén további 3 272 milliárd forintnyi uniós forrás áll majd a magyar agrárium rendelkezésére.

Az, hogy az állattenyésztők körében milyen óriási igény van a fejlesztésre, jól mutatja a tavaly meghirdetett telepkorszerűsítési beruházásokra beérkezett 740 pályázat, amelyek támogatásigénye 6,5 szerese a forráskeretnek. Döntések áprilisban várhatók. Bízunk benne az 50 milliárdos keretet meg fogja tudni emelni a kormány.

Másik jó hír, amit régóta kértünk, hogy a 100 millió forint alatti fejlesztésekre ki fognak írni pályázati felhívást áprilisban 10 milliárd Ft kerettel, amelyre mindazok jelentkezhetnek, akiknek a beruházások tavalyi kiírásban szereplő alsó küszöbértéke (100 millió Ft) túl magas volt.

fotó: pxhere.com

Az is jó hír, hogy az új KAP 2023-tól indul, addig a már megszokott jogcímeken lehet támogatáshoz jutni, amelyek összege ebben az évben a tavalyihoz hasonló nagyságrendű lesz.

Az már most látszik, hogy a tenyésztésszervezési feladatokra az elmúlt években rendelkezésre álló 1,3 milliárd forint nem lesz elég, köszönhetően a genomvizsgálatok beindulásának. Miniszter úr a MÁSZ küldöttközgyűlésén arról biztosított bennünket, hogy a kormány prioritásként kezeli ezt a területet és a tenyésztési feladatok elvégzéséhez szükséges támogatás rendelkezésre fog állni.

A kifizetések és a Kincstár ügyintézésének lassúságára egyre több gazda és szakmai szervezet panaszkodik. Jó volna ezen javítani, hiszen nehéz időszakot élnek az állattenyésztők és állattartók, amikor a jogos és várva várt pénz időben érkezésének már nemcsak hangulatjavításban van szerepe, hanem sokkal inkább a fizetőképesség fenntartásában. Arról nem is beszélve, hogy mennyi kárt okoznak azok az elfekvő vagy döglött akták, amik miatt éveket kell várakozniuk a gazdáknak, hogy egyáltalán azt megtudják, mi az oka a támogatásuk visszatartásának. Ezeknek az ügyeknek a megoldását nem lehet tovább halogatni!

A piaci folyamatok sajnos nem szívderítőek – legalábbis az év első felére vonatkozóan. Az év második fele ugyanakkor sokkal bíztatóbbnak tűnik, mind a járvány visszaszorítása, mind a gazdasági folyamatokat illetően. Erről is bővebben olvashatnak a MÁL januári számában.

agrotrend.hu / allattenyesztok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés