Hírek

Orbán Vikor: egy nép önbecsülése nem létezhet az agrárium nélkül!

A Miniszterelnökség épülete, a Karmelita kolostor adott helyt a Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyv bemutatójának, melyet Alvincz József, Fazekas Sándor, Jójárt László és Kurucz Mihály jegyeznek, mint szerzők. A könyvbemutatót személyes jelenlétével tisztelte meg Orbán Viktor, hazánk miniszterelnöke, aki maga is megfogalmazta gondolatait a könyv előszavában. A kötet érzékelteti azt a sok munkát, amelynek köszönhetően a magyar mezőgazdaság növekedési pályára állt 2010-et követően.

A kötet rövid történeti áttekintésben ismerteti a magyar mezőgazdaság rendszerváltás előtti évtizedeit, illetve a rendszerváltástól Orbán Viktor második kormányának megalakulásáig terjedő időszakot, de az új földtörvény előzményeinél visszanyúlik egészen a huszadik század közepéig, a téeszesítés időszakáig. A 2010 utáni évek történéseit áttekinthető, kronologikus sorrendben tárgyalja, majd foglalkozik az agrárdiplomáciával és az agrár-közigazgatás változásaival is. 
 
Nagy terjedelmű rész mutatja be a magyar gazdákat segítő, nemzeti érdekeinkkel összhangban lévő földjogi szabályozást. Idekapcsolódik a magyar történelemben egyedülálló „Földet a gazdáknak program” ismertetése is. A könyv külön részben foglalkozik a magyar mezőgazdaság értékeivel, jövőképével, különös tekintettel a hungarikumokra, prémiumtermékekre, kiválóságokra és élelmiszerkülönlegességekre.

A jövőkép, illetve a befejezésben szereplő adatok és koncepciók teszik kerekké, összefogottá és lezárttá a könyv gondolatmeneteit, melyek jól mutatják a nemzeti, kormányzati és gazdaérdekek összehangolhatóságát, és azt, hogy miként lehetett és lehet a jövőben is az így felszabaduló energiákat a nagy cél, a magyar vidék talpra állításának szolgálatára összpontosítani.

Fazekas Sándor a könyvbemutató első felszólalójaként a kötet feladatát fogalmazta meg, amikor összefoglalta a szerzők célját.

– Arra törekedtünk, hogy olvasmányos, ugyanakkor összefoglaló mű készüljön a magyar mezőgazdaság 2010 és 2018 közötti időszakáról – mondta. – Olyan mű, mely átfogó, hozzásegít minket az időszak megértéséhez és áttekintéséhez, valamint a jövőbe is mutat, melynek egy része a jelen is, hiszen az akkor elindított folyamatok egy része már megvalósult.

Fazekas Sándor után Orbán Viktor miniszterelnök vette át a szót. Aki kiemelte annak fontosságát, hogy az elért eredményeket ilyen jellegű művekben, elfogulatlanul foglalják össze azok, akik tevőleges részesei voltak.

– Nem a magyar mezőgazdaság egyik dekádjáról beszélünk, hanem a jövő szempontjából egy igen meghatározó évtizedéről – fogalmazott a miniszterelnök. Egy olyan évtizedről, amelynek során a magyar gazdatársadalom a neki illő figyelmet kapta. Ezen a könyvön átüt az a tény, hogy ezt a volt karcagi polgármester, a nyolc éven keresztüli agrárminiszter írta, s a könyvön végig érződik, hogy a föld nem hazudik, hogy aki írta, az szívén viseli, szereti a magyar mezőgazdaságot. Aki írta, az hozzám hasonlóan úgy gondolja, hogy a vidék ne csak a tudásával, hanem az eredő életösztönével vegyen részt a nemzet életében, hiszen egy nép önbecsülése nem létezhet az agrárium nélkül.

agrotrend.hu / Miniszterelnökség

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés