Hírek

Orvvadászok ólálkodnak Somogyban

Kutyákkal fogattak le egy vaddisznót Büssüben ismeretlenek, a tetem maradványait megtalálták egy félreeső háznál a vadászok. Nem ez volt az első ügy, mikor feljelentést tettek. Igen gyakori, hogy kutyákkal hajtják a vadat, legutóbb agár-bull keverékekkel.

Kutya, ember és vérnyomokat talált a múlt héten a Kerekesmenti Vadásztársaság hivatásos vadásza Büssü határában. Ezt követően jelezte a munkáltatójának, hogy illetéktelen személyek kutyákkal vaddisznót fogtak le előző éjszaka és vittek el a területről. A nyomok Büssü község egyik félreeső utcájába vezettek, ahol megtalálták a húst, a bőrt és a csontokat, valamint egy, vélhetően vaddisznó által megsebesített kutyát is. A kiérkező rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, a vadásztársaság pedig ismételten – ahogy már sokszor – megtette a büntetőfeljelentést – írja a sonline.hu.

fotó: pxhere.com

Kemenszky Péter, a vadásztársaság elnöke elmondta: Büssü környéke az orvvadászat és a közbiztonság szempontjából is vörös zóna Somogy megyében, ahol a kutyás vadorzás rendszerszintű. Bár mindeddig több esetben értek tetten illetéktelen személyeket orvvadászaton, az elkövetők ismertek, súlyosan és többszörösen visszaesők, az igazságszolgáltatás soha nem tudott még mit kezdeni az egyértelmű helyzettel. Reméli, az időben felderített eset ezúttal büntetőjogi következményeket is vonz majd maga után.

Legutóbb 2018 utolsó napjaiban Büssü külterületén tetten értek két fiatalt, akik négy agárral ejtettek el egy őzet. Az őz kétségbeesett sírására és buzdító kiabálásra lettek figyelmesek a vadászok, így azonnal hívták az igali rendőröket. A kutyák az őzet elevenen tépték szét, a helyszínre érkező hivatásos vadász szerint az őznek nyílt mellső lábszártörése mellett számtalan harapott, tépett sebe keletkezett, valamint belső sérülései voltak.

– Balkáni állapotok uralkodnak Büssüben, már nem csak agarakkal, hanem bull- és agárkeverékekkel próbálnak vadászni – mondta el Boncz Edit, a Kutyatár Egyesület elnöke. Hozzájuk is került egy ilyen kutya, akkor négy hónapos volt és elütötte az autó, eltörött a lába. – Botondot kis korától megfelelő szocializáció révén sikerült megnevelnünk, azóta a falka tagjává vált, de nem tenne jót neki, ha visszakerülne eredeti környezetébe, újra vadászatra használnák és élelmet is úgy kapna, ha szerez magának – jegyezte meg Boncz Edit.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés