Hírek

Orvvadászt fogtak a Somogy megyei Bonnyán

Két olyan golyós vadászpuska és a hozzájuk tartozó 50-100 lőszer került elő egy házkutatás során, amelynek eredetét a tulajdonos nem tudta igazolni. A rendőrségi akcióra orvvadászat gyanúja miatt került sor Somogy megyében, egy Bonnya község melletti telephelyen.

A gyanúsítottnak nem volt fegyvertartási engedélye, ezért az orvvadászat mellett lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is eljárás indult vele szemben a Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán – írta a Magasles Blog. A férfit előállították és 48 órára őrizetbe vették, majd kiengedték. 

A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatos kérdéseink megválaszolását azzal hárította el, hogy az eljárás folyamatban van, és bővebb információt – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem közölhetnek.

Fotó: Public Domain Pictures

A police.hu-n megtalálható Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika szerint 2018. július 1-jétől az országban összesen 212 eljárás indult orvvadászat gyanúja miatt. A legtöbb nyomozást, 25-t Veszprém megyében folytatták, ezt követte Zala megye 21 eljárással, illetve Heves megyében és Borsod-Abaúj-Zemplénben 17-17, Somogyban és Győr-Moson-Sopron megyében pedig 16-16 nyomozás volt orvvadászokkal szemben.

agrotrend.hu / Magasles Blog

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés