Hírek

Összefogás az agrárágazat digitalizációjáért

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről.

A 2021. február 15-én aláírt nyilatkozat a MATE jogelődjével kötött megállapodás helyébe lépve – elsősorban az adatgazdaság beindításának támogatása és a logisztikai kompetenciák fejlesztése érdekében –, kibővített szakmai területeken fekteti le a szervezetek közötti együttműködés kereteit – közölte a DJP Sajtóirodája, írja az Infostart.

„A Digitális Jólét Program a szakmai elemző tevékenységét eddig is a magyar felsőoktatási intézmények hangsúlyos bevonásával valósította meg, ezzel előmozdítva az intézmények nemzetközi szinten is értelmezhető specializálódását a digitalizációval összefüggő témakörökben” – mondta Gál András Levente.

Hozzátette: a DJP az elmúlt időszakban már eredményes együttműködést valósított meg a jogelőd Szent István Egyetemmel a kormány által 2019-ben elfogadott Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) kidolgozása, annak végrehajtása, valamint Kárpát-medencei és nemzetközi kiterjesztése kapcsán.

Fotó: uni-mate.hu

A szakmai vezető szerint mára egyértelművé vált, hogy a 21. század digitális gazdaságának – ezen belül a digitális agráriumnak is – üzemanyaga az adat.

Ezért a megállapodás egyik fontos eleme az adatvezérelt agrárium fejlesztése, amelynek érdekében a DJP és a MATE közös szakmai műhelyt is létrehoz. A műhely tevékenységének részleteit a hamarosan a kormány elé kerülő új adatvagyon törvény elfogadását követően fektetik le.

A megállapodás értelmében a felek együttműködnek a kutatás–fejlesztési projektek, szakdolgozatok, doktori kutatási témák készítésében, valamint a drónok és az 5G agrárágazati felhasználásának fejlesztésében. Gál András Levente felhívta a figyelmet, hogy a DJP és a MATE sajátos módon azonban nemcsak az agrárium, de a logisztika területén is együttműködést tervez, elsősorban a szakemberképzés és a kutatások területén.

Az elmúlt két évtizedben a világ mezőgazdasága teljesen átalakult, olyan fejlődés zajlott le, amelyre korábban, a megelőző 100 esztendőben nem volt példa. Mára az agrárium fejlődésének mozgatórugója a szakmai és az informatikai tudás szimbiózisa, amelyhez elsősorban adatokra van szükség. Éppen ezért fontos, hogy ezeket az adatokat és információkat rendszerezetten fogjuk össze” – mondta Gyuricza Csaba, a MATE megbízott rektora – „Ma az egész mezőgazdaság – a világban, de Magyarországon is – arról szól, hogyan lehet minél több adatot összegyűjteni, és ezeket szintetizálva egy olyan tudásra szert tenni, amely segít abban, hogy a mezőgazdaság valóban csúcstechnológiai ágazattá válhasson. A Digitális Jólét Programmal kötött megállapodás eredményeként összefogjuk azt a tudást és szakismeretet, amely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen rendszerszinten is rendelkezésre áll. Ennek következtében egy Élelmiszergazdasági Adatközpontot hozunk létre, amely támogatja a Digitális Jólét Programot az új tudás transzformációjában. A DJP-vel kötött megállapodás hozzájárul Magyarország agrárdigitalizációjának sikeréhez, segítve a hazai mezőgazdaság és vidék fejlődését.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook