Hírek

Pár tudnivaló a gyermekhorgászatról – nem csak gyermekeknek

A horgászat ma már nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek körében is egyre inkább népszerű szabadidős tevékenység. Az örömteli hír mellett azonban azt is fontos hangsúlyozni, hogy hazánk halállományának és vízterületeinek megóvása érdekében a gyermekhorgászokra is éppen olyan szigorú szabályok vonatkoznak, mint nagykorú társaikra. Cikkünkben ezeket az előírásokat kívánjuk áttekinteni.

A hatályos jogszabályok alapján gyermekhorgásznak minősül hároméves kortól az adott év december 31. napjáig a 15. életévét be nem töltött személy – írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A gyermekhorgász horgászegyesületi tagsággal nem rendelkezik, halgazdálkodási vízterületeken halfogást és a halfogásra irányuló tevékenységet állami horgászjeggyel vagy turista állami horgászjeggyel, kizárólag nagykorú személy felügyelete mellett, a hatályos törvények betartásával folytathat. 

A gyermekhorgász felügyeletéért felelős személy a horgászat során segítheti a gyermeket, viszont horgászati tevékenységet nem végezhet helyette. Tehát nem dobhatja be a felcsalizott horgász szereléket, illetve a megakasztott halat sem húzhatja ki a gyermek helyett, azonban feltétlenül segíthet a hal horogtól való kíméletes megszabadításában. Ezek ismeretében tehát érdemes a gyermeknek olyan horgászati módszert választani, amely során a célhal megfogásához szükséges fizikai állapottal és képességekkel rendelkezik. 

Fotó: piqsels.com

Szintén a törvény rögzíti, hogy a horgászathoz állami horgászjegyet és horgász fogási naplót kell kiváltani, viszont az állami horgászjegy gyermekhorgász esetében díjtalan, csak a fogási napló 300 Ft-os ellenértékét kell kifizetnie.

Horgászat során a gyermekhorgásznak az alábbi szabályokat szükséges betartania:

•    Köteles magánál tartani az állami horgászjegyet és a fogási naplót, illetve napi horgászjegyet a horgászati tevékenység minden pillanatában.
•    Köteles betartani a rendeletben meghatározott, az őshonos halfajok fajlagos tilalmi időszakára, valamint a méret- és mennyiségi korlátozásra vonatkozó rendelkezéseket. A gyermek – a törvényi előírás szerint – a napi darabszám-korlátozás alá tartozó halfajokból naponta összesen 1 darabot, a napi darabszám-korlátozás alá nem eső őshonos halfajokból naponta összesen 5 kg-ot, ezen belül a menyhalból, sügérből és domolykóból 2 kg-ot foghat ki.
•    Gyermekhorgász az állami horgászjegy birtokában egy darab, egy horoggal felszerelt horgászkészséget használhat. 
•    Tilos a hal fogásához minden olyan fogási eszköz, illetve fogási mód alkalmazása, amely a halállományt vagy annak élőhelyét veszélyezteti. 
•    Valamely védett vagy fogási tilalom alá eső faj véletlenül megfogott egyedét vagy a méret- és mennyiségi korlátozások által tiltott halat – a horogtól óvatosan és gyorsan megszabadítva, vagy ha ez sérülésmentesen nem lehetséges, akkor a zsinórt a szájnyílás előtt elvágva – haladéktalanul vissza kell helyezni élőhelyére, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult.
•    Tilos a megfogott halak kínzása, a megtartani nem kívánt halat azonnal vissza kell helyezni a vízbe. A halak és élőhelyük védelme érdekében tilos a szemetelés, vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása.

A gyermekhorgász családjának vagy a horgászat során a kísérőjének egyaránt feladata és kötelessége, hogy a gyermeket – a természet és a halak élőhelyének védelme érdekében – felelős, jogszabályokat követő, természetet tisztelő és szerető horgásznak nevelje.

agrotrend.hu / Nébih

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés