Hírek

Párzanak az őzek, óvatosan az utakon!

Javában tart az őzek párzási időszaka, ami akár a hónap végéig is elhúzódhat. Ez idő tájt az őzek aktívabbak, nappal többet mozognak, mint egyébként, emiatt útjuk gyakrabban keresztezi a közutakat. Az utóbbi években több mint hatezer nagyvadelütésről szereztek tudomást a hatóságok, melyeknek hetvenöt százaléka őzzel történt. A balesetek zöme az üzekedés alatt következett be.

– Az őznász idején a bakok kergetik a sutákat, illetve más bakokat hajtanak el a nősténytől a párosodás reményében. Ilyenkor sokkal figyelmetlenebbek, mint az év többi időszakában – magyarázta a nyárra jellemző sűrűbb őzmozgás okát Kasuba András megyei fővadász. – Fontos, hogy a járművezetők ilyentájt ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál is óvatosabban, hanem végig az út során – írja a szoljon.hu.

fotó: pixabay.com

A becslések szerint a hazai őzállomány mintegy 386 ezer egyedre tehető. A legnagyobb számban előforduló és legelterjedtebb nagyvadfajunk az európai őz. Párzása (üzekedése) július második felétől augusztus közepéig, végéig is eltarthat. Ebben az időszakban az őzek aktívabbak, nappal többet mozognak, mint egyébként, emiatt útjuk gyakrabban keresztezi a közutakat. Az utóbbi években több mint hatezer nagyvadelütésről szereztek tudomást a hatóságok, melyeknek hetvenöt százaléka őzzel történt. A balesetek zöme az üzekedés alatt következett be.

A KRESZ-ben a veszélyt jelző, piros szegélyű, háromszög alakú táblák között az „Állatok” jelzőtábla két fajta veszélyforrásra figyelmeztet. Egyrészt háziállatok – ez szarvasmarhát ábrázol –, másrészt vadon élő állatok – ezen ugró szarvast tüntettek fel – úttesten való fokozott megjelenésére hívja fel a figyelmet. Nyár közepe, vége felé azonban nemcsak a táblával megjelölt útszakaszokon fordulhatnak elő őzek.

– Az őznász idején a bakok kergetik a sutákat, illetve más bakokat hajtanak el a nősténytől a párosodás reményében. Ilyenkor sokkal figyelmetlenebbek, mint az év többi időszakában – magyarázta a legmelegebb évszakra jellemző sűrűbb őzmozgás okát Kasuba András megyei fővadász.

– Fontos, hogy a járművezetők ilyentájt ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál is óvatosabban, hanem végig az út során, ugyanis bármikor rátévedhet az útra egy őz. Az állat napközben, a nagy melegben általában elfekszik, nem mozdul. Ám a hőség elmúltával, hajnaltájt és naplementekor elindul a feje után. A bakok a területükre akarják visszaterelni a nőstényeket, vagy a párzás miatt hajtják őket, esetleg a konkurenciát kergetik el az élőhelyükről.

– Nagyon óvatosan kell vezetnünk azokon a szakaszokon, ahol az út szélét sűrűn benőtt fák, bokrok, cserjék szegélyezik. A vad a fényre is előbukkan, hirtelenül és váratlanul ugrik. Fontos számba venni azt is, hogy egy vad felbukkanását akár egy vagy több állat megjelenése is követheti. Ezért ez idő tájt a megengedettnél is lassabb sebességgel történő haladásra intjük a járművezetőket – hangsúlyozta a megyei fővadász.

Erről beszélt a megkérdezett vezetéstechnikai szakember is.

fotó: wikipedia

– Ha már csak egyetlen vad, de főképp ember életét megmenthetjük azáltal, hogy erről minden nyáron beszélünk, már megérte – vélekedett Vadas Attila, a szolnoki Sprint Autósiskola vezetője.

– A jogszabály szerint a veszélyt jelző táblák körzetében, a szakma ajánlása szerint pedig szinte mindenhol, ahol bozótos szegélyezi az utakat, érdemes a megengedettnél is lassabban vezetni. Közúton 90 kilométer/órás sebességnél, fékezés nélkül több mint húsz métert tesz meg az autó másodpercenként. Amikor ennél a tempónál kitör előttünk az őz, fékezünk. A fékút első kétharmadánál alig lassul az autó, az utolsó egyharmadban következik be drasztikus lassulás. És akkor még nem beszéltünk a mindenkinél más és más reakcióidőről. Ekkora sebességnél a váratlanul felbukkanó őzet nem tudjuk elkerülni.

És ne is kerüljük el. Ne rántsuk el a kormányt, mert abból nagyobb baj származhat, mint a vaddal történő ütközés esetében! Ám az ütközés is veszélyes, mivel egy ekkora állat nagy rombolást okozhat az autóban, és komolyan veszélyeztetheti az utasokat is. Érdemes tehát lassabban vezetni, illetve a reflektort, fényszórót is tompítani. A vadészlelés esetén tovább lassítsunk, és kürtöljünk – tanácsolta a szakember.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés