Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta, a tíz év alatt a fesztivál az ország egyik legjelentősebb szakmai rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Horvátországból is érkeznek szakmabeliek.
Pénteken szakmai konferenciával kezdődik a fesztivál, majd 18 mézlovagrend mintegy száz lovagja vonul fáklyával a várhoz, ahol lovagavatás lesz. Szombaton méhészeti eszközbemutatót és vásárt szerveznek, valamint folytatódik a szakmai konferencia, továbbá kihirdetik a nyolcadik alkalommal megszervezett Év Kiváló Magyar Méze verseny eredményeit - mondta az egyesületi elnök.
fotó:123rf
Idén rekordszámú, 352 mézet küldtek be a versenyre, az ország több mint 110 településéről 140 méhészet 35 típusú fajtamézzel nevezett a megméretésre. A szakmai zsűri két körben értékeli a mézeket, az első körből 86 minta jutott tovább, amelyeket jelenleg laboratóriumban vizsgáltatnak meg. A csúcszsűrizés jövő kedden lesz, a díjakat - arany-, ezüst- és bronz minősítéseket - nyolc kategóriában osztják ki, és kihirdetik az Év mézét is.
Petrucza Zoltán főszervező hozzátette, a tavalyihoz képest 30 százalékkal nőtt a beküldött mézek száma, ami jelzi, hogy egyre ismertebb, egyre rangosabb a rendezvény. A győztesek a termékeiken viselhetik az elismerést jelző jelvényt, ami a fogyasztók felé jelzi, hogy kiváló minőségű magyar mézet fogyasztanak.
agrotrend.hu / MTI