Hírek

Reneszánszát éli a pezsgőkészítés

Élénkül a hazai pezsgőpiac, a korábban szinte egy kézben összpontosuló kínálatot egyre több kézműves technológiával készült különlegesség színesíti. Az utóbbi időben sikk lett a pezsgő készítése és fogyasztása is: bár továbbra is az édes pezsgő a legkelendőbb, egyre többen érdeklődnek a magasabb minőségű száraz italok iránt.

Változás kezdődött a hazai pezsgőpiacon: míg korábban a legnagyobb szereplőnek számító magyar gyártó csaknem a teljes eladási forgalmat lefedte, mára 68 százalékra csökkent a piaci részesedése. Mindez annak köszönhető, hogy egyre több kisebb pincészet kezdett el pezsgőkészítéssel foglalkozni. Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta: egyre több közepes vagy kis üzem kacérkodik a pezsgőkészítéssel, amelyekre eddig nem volt jellemző ez a tevékenység. – Trendi lett pezsgőt készíteni és fogyasztani Magyarországon, így a borkészítők is szívesen próbálják ki magukat ezen a területen, amivel a kínálatukat is szélesítik – emelte ki.

A pezsgőkészítés alapos tudást és technológiai ismeretet igényel, ezért a borászoknak nagy kihívást jelent. A nagyüzemi pezsgőgyártás technológiája nagyon összetett, ráadásul jelentős összegű beruházást igényel, ami nyilván csak akkor éri meg, ha nagy tételeket gyárt le az adott cég, amit pedig el is tud adni. Ezért a pincészetek elsősorban a kézműves technikát választják a pezsgőkészítés során.

Kiss István szerint ebből a folyamatból a fogyasztók is nyernek, hiszen a korábban egységesnek tekinthető kínálat egyre több izgalmas termékkel színesedett. Az év vége közeledtével pedig tovább bővül a paletta, hiszen minden pincészet ekkorra időzíti új termékei megjelenését. Az új irányzat képviselői szívesen kísérleteznek az alapanyagokkal is. Korábban például megszokott volt, hogy a legtöbb pezsgő chardonnay-ből készül, ma azonban már juhfarkból és magyar fajtákból készült pezsgővel is találkozhatunk a piacon.

Magyarországon továbbra is az édes pezsgő fogy a legnagyobb mennyiségben, és ahogy csökken a termékek cukorfoka, úgy mérséklődik a fogyasztói érdeklődés. A legkisebb mennyiség a száraz, nyers pezsgőből fogy, ami Kiss István szerint elsősorban a borászoknak készül, a hétköznapi vásárlók kevésbé kedvelik ezt a terméktípust. – Mindenkinek más az ízlése, befolyásolni senkit sem lehet. Azt viszont elérhetjük, hogy ismeretterjesztő programok, kóstolók segítségével egyre többen barátkozzanak meg a jó minőségű pezsgőkkel. Minden pezsgőkészítő érdeke, hogy ne csak a gyártás, hanem a fogyasztás is a magasabb minőség felé tolódjon el – emelte ki, hozzátéve: kis lépésekben már elindult a változás a fogyasztói szokásokban.

A szakember rámutatott arra is, hogy a külföldi pezsgőkínálat erősödik a piacon, de egyelőre még hazaiból fogy a legtöbb a boltokban. Az árverseny nagyon éles, amit a különböző habzóborok megjelenése is tovább erősít. A mesterségesen, borban feloldott szén-dioxiddal készült italok ugyanis jóval olcsóbban legyárthatók, mint a pezsgő, így a boltok polcaira is alacsonyabb áron kerülhetnek. Az átlag fogyasztó viszont a legtöbbször nem tud különbséget tenni a hasonlóan csomagolt pezsgő és habzóbor között. – Ez jelentős probléma a pezsgőkészítők körében, hiszen a habzóbornak az adótétele is más – tette hozzá.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés