Hírek

Retteg a baromfiágazat Dél-Amerikától

Kifejezetten káros az európai baromfiágazat számára az Európai Unió és az úgynevezett Mercosur országok – Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay – közötti, még jóváhagyásra váró szabadkereskedelmi egyezmény az EU-tagországok Baromfivágó- és -feldolgozó Üzemei Érdekképviseleti Szervezete (AVEC) szerint – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Paul Lopez, az AVEC francia elnöke szerint a baromfiágazattal kapcsolatos információhiányt tükrözi a megállapodás. Közben az unióba jelenleg is rengeteg baromfi érkezik a harmadik országokból. Az elnök kiemelte: az európai termelők is szeretnének részesedni az EU-országok növekedéséből, és nem fogadják el, hogy az Európai Bizottság harmadik államoknak adja át a fogyasztás emelkedéséből adódó előnyöket – írja a Magyar Nemzet.

fotó: maxpixel.net

Lopez szerint a megállapodás tovább rontaná az unió baromfiágazatának versenyképességét, hiszen a 2018-as teljesítményt tekintve globálisan már most is csupán harmadik helyen áll az Amerikai Egyesült Államok és Kína mögött, még éppen Brazília előtt.

Amennyiben hivatalossá válik az egyezmény, az AVEC vezetője szerint jelentősen csökkenhet az európai termelés.

Jelezte, ha mégis jönnek majd áruk a harmadik országokból, azért fog lobbizni a szervezet, hogy az Európai Bizottság csak százszázalékosan ellenőrzött terméket engedjen be a piacra.

Ugyanis, mint mondta, míg az európai termelőket és áruikat folyamatosan ellenőrzik, az EU hatóságai soha nem vizsgálják az unión kívüli államok előállítóit, és ez már önmagában versenyhátrányt jelentő tényező.

Lopez szerint a brexit ugyancsak súlyosbíthatja az európai baromfitartók helyzetét.

Paul Lopez úgy véli, az uniós baromfitartók védelmének érdekében nélkülözhetetlen lenne egy új támogatási konstrukció bevezetése.

Emellett fontos az uniós termelők kínai ­piacra való bekerülésének elősegítése, a harmadik országokból érkező áruk ellenőrzése a határokon, a kötelező eredetmegjelölés feltüntetése is, jelölve, hogy a termék az unióból vagy azon kívülről származik-e.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés