Hírek

Rezsi: a háztartások átlagosan 27 ezres többletfizetéssel számolnak

A kormány a rezsinövelés bejelentésekor úgy saccolta, csak a háztartások negyedét érinti majd a lakossági piaci ár megfizetése.

A háztartások mintegy kétharmada véli úgy, hogy meg fogja érezni a rezsicsökkentés júliusban bejelentett változásait szeptembertől. Lakossági becslések szerint átlagosan 27 ezer forinttal kerülhetnek majd többe a rezsiszámlák – olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast augusztusi közvélemény-kutatásában.

hvg.hu által idézett kutatásban szereplő aránnyal kapcsolatban megjegyzik: mindez azért számít kiemelkedően magas értéknek, mert a rezsiemeléssel kapcsolatos kommunikáció középpontjában az állt, hogy azt csak az átlag felett fogyasztók érzik majd meg, ami a lakosság egynegyedét teszi ki.

Mint írják, a szeptembertől várható árnövekedés miatt legnagyobb arányban a családi házakban élőket, illetve a 100 négyzetméternél nagyobb ingatlanban élőket aggasztják, de a kisvárosok, valamint a községek lakóinak is több mint háromnegyede aggódik az esetleges magasabb rezsiköltségek miatt.

Fotó: Index

Legkevésbé, fele-fele arányban a panellakásban élők tartanak a rezsiemeléstől, ami a kutatás szerint azért lehetséges, mert őket nem érinti a változás. A GKI és a Masterplast által jegyzett közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a háztartások 42 százaléka úgy számol, hogy havi 20 ezer forintnál kevesebb lesz az emelkedés mértéke, 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a költségnövekedést 40 ezer forint közé becsli, míg az emberek egyötöde több mint 40 ezer forintos számlanövekedéssel kalkulál minden hónapban.

ÁTLAGOSAN 27 EZER FORINTTAL NAGYOBB HAVI TEHERREL SZÁMOLNAK A MEGKÉRDEZETTEK; A CSALÁDI HÁZBAN ÉLőK SZÁMLÁI TÖBBEL, A TÁRSASHÁZBAN ÉLőKÉ KEVESEBBEL NÖVEKEDHETNEK – DERÜL KI A KUTATÁSBÓL.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Németh Szilárd kormánybiztos július 13-án a Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett, és a rezsicsökkentésen is változtatnak.

Az intézkedés értelmében az eddig megszokott, rezsivédett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben, aki havonta e felett használja a villamos energiát, illetve a földgázt, a piaci árakat lesz kénytelen kifizetni már augusztustól. A rezsicsökkentés korlátozásának részletszabályozásai alapján az Index táblázatában látható, hogy hogyan változnak augusztus 1-től az áram és a földgáz után fizetendő költségek.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés