2022.09.27., kedd , Adalbert

Hírek

2022. augusztus 10. szerda • 18:37

Rosszul tudtuk, nem a túl sok kalóriától hízunk el

Nincs, aki megkérdőjelezné azt a közkeletű, gránitszilárdságú elméletet, hogy aki több kalóriát vesz magához, mint amennyire szervezetének szüksége van, annak testében a felesleg zsír formájában elraktározódik, ami előbb-utóbb elhízáshoz vezet. A fogyás egyetlen módja pedig az, hogy kevesebb kalóriát eszünk (iszunk), és több mozgással elégetjük a többletet.

Egyszerű és logikus gondolatmenet, és a tapasztalatok is mindig azt mutatják, hogy ha rendesen ráállunk az evésre, akkor bizony jó eséllyel ki fogunk kerekedni. Mindig így volt, és így is lesz, nyugodtan továbbléphetünk, nincs itt semmi látnivaló.


Forrás: pixabay.com

Több kutató azonban az istennek sem akar továbbsétálni. Például David S. Ludwig, a Harvard Medical School gyermekgyógyásza és a Harvard T.H. Chan School of Public Health táplálkozástudományi professzora sem, aki a napokban alaposan belenyúlt a darázsfészekbe, amikor kijelentette, hogy felcseréltük az okot az okozattal, és nem a túl sok evéstől hízunk el, hanem az elhízás miatt eszünk többet a kelleténél.

Már az ősemberek is

Meredeknek tűnő elképzelés, már csak azért is, mert a tudósok már száz éve szentül meg vannak arról győződve, hogy akkor szedünk fel pluszkilókat, ha megbomlik a testünk energia-egyensúlya, azaz több kalóriával kényeztetjük magunkat, mint kellene. A legtöbb diéta is erre az elgondolásra épül, ezért számolgatjuk a kalóriákat, kerüljük a zsírt és a cukrokat, sokszor mindhiába.

Az elhízást modern civilizációs betegségnek tekintjük, pedig a Homo Sapiens már az őskorban is hízásra hajlamos volt, aminek nyomós evolúciós okai voltak. Még pár ezer évvel ezelőtt is keményen meg kellett küzdeniük a mindennapi betevőért, és rendszeresen át kellett vészelniük szűkebb időszakokat, vagy akár éhínségeket is halászó-vadászó, gyűjtögető őseinknek.

Leginkább azok maradtak életben, akik jobban tudták hasznosítani a nehezen megszerzett tápenergiát, akiknek jól működött az erre hajlamosító „takarékos génjük”, és bőség idején képesek voltak zsírszöveteikben elraktározni a felesleges kalóriákat ínségesebb időkre.

 

Állandóan takarékra kapcsolunk

Ma már – a háborús időket leszámítva – nincsenek éhínségek a nyugati világban, a „takarékos gének” viszont ugyanúgy működnek, mint régen, ez pedig a mai emberek látványos súlynövekedéséhez vezetett. Annyira, hogy az Egyesült Államok lakosságának fele túlsúlyos, és a magyarok is élen járnak, az Európai Unóban csak Máltán magasabb az elhízottak aránya.

És hogy kit tekintenek az orvosok túlsúlyosnak? Tudományos konszenzus szerint azt az embert, akinek testtömegindexe 30 kg/négyzetméter felett van. Ezt a mutatót pedig a kilogrammban megadott testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosaként számolják ki.

 

Itt üvölt egy paradoxon

Egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy a véget nem erő kalóriákkal csatározás végre meghozza gyümölcsét, egy új elemzés ugyanis bejelentette az örömhírt: három évtizedes rendületlen növekedés után végre enyhén csökkenni kezdett a kalóriafogyasztás az Egyesült Államokban. De azt is, hogy érthetetlen módon, több mint egyharmadával többen küzdenek ma súlyfelesleggel, mint 2000-ben. Ráadásul a paradoxon nem magyarázható az ülő életmód elterjedésével sem, felmérések szerint ugyanis az amerikaiak fizikailag aktívabbak lettek az elmúlt két évtizedben.

Szemet szúrt ez a furcsaság David S. Ludwig harvardi professzornak is, aki kijelentette, hogy a széles körben elfogadott kalória-energiaegyensúly megközelítéssel nem lehet feloldani az ordító ellentmondást, az alternatív szénhidrát-inzulin modellel viszont igen.

Az elmúlt évtizedekben a fél világ az alacsony zsírtartalmú ételekre koncentrált, cserébe mindent elárasztottak a feldolgozott szénhidrátdús élelmiszerek.

A fehér kenyér, a fehér rizs, a reggeli gabonapelyhek, csipszek, vagy a cukros ételek azonban túl magasra emelik az inzulinszintet, és olyan hormonális változásokat idéznek elő, amelyek extra zsír tárolására programozzák át a szervezetünket.

Önmagában tehát nem a sok kalória a probléma, mondja a professzor, hanem az, hogy minden étkezéskor túl sok kerül a zsírszövetbe, és túl kevés kalória marad a vérben ahhoz, hogy kielégítsék testünk energiaszükségletét. A kalóriák eloszlásával van a gond, nem a mennyiségével.

Ezért agyunk hamis éhségérzetet kelt bennünk, és már be is indul az ördögi kör.

A szervezet sejtjei csak inzulinhormon jelenlétében képesek felvenni a vérből a cukrot. Ám a szénhidrátokkal és cukrokkal folyamatosan magasra lökött inzulinszint könnyen inzulinrezisztenciához vezethet, amelyet a cukorbetegség előszobájának is neveznek. 

A fogyással pont azért küszködnek tízmilliók, mert a kalóriabevitel visszafogása nem működik hosszú távon, mégpedig azért nem, mert nem oldja meg a mögöttes alapproblémát, a hormonok és más biológiai mechanizmusok vezérelte túlzott zsírraktározási hajlamot. Ha viszont kevesebb vércukor- és inzulintermelő szénhidrátot eszünk, akkor a zsírszövetraktárakból szabadulnak fel a szükséges kalóriák, az éhségérzet pedig csökken.

 

Azt se tudjuk, miért vagyunk kövérek

Akkor tehát vessük el a „ne egyél olyan sokat, mert elhízol!” paradigmát, és térjünk át a kevés szénhidrát-kevesebb inzulin modellre?

David S. Ludwig szerint nem lehet ilyen sarkos kijelentést tenni. Hiába kutatják ugyanis évtizedek óta az elhízás okait, az alternatív elméleteket eddig nem vették komolyan, és a különféle megközelítéseket sem ütköztették még nagyszabású kutatásokban. Habár evidensnek gondoljuk a kövérség okait, az elméleti alapok, érdekes módon, még távolról sem tisztázottak minden részletükben.

Nem véletlen, hogy egymásnak gyökeresen ellentmondó diétapróféták százai keresik egyszerre a közönség kegyeit.

Azt viszont határozottan állítja a professzor, hogy elsődlegesen nem a kalóriabombák féktelen falása vezet túlsúlyhoz, a múlni nem akaró „éhség" ugyanis csak tünet, a kalóriák nagyobb részét zsírszövetekbe raktározó és ezért „koplaló" szervezet reakciója. 

Váratlan fejlemény ez, alapokat feszegető meglepő fordulat, akár még paradigmaváltást és gyökeresen új szemléletet is hozhat. De azért ne vezessük még be a „minden este csokitorta, vödörnyi csipsz és jó sok kóla" hagyományát, mert kiderülhetnek még kínos részletek. 

agrotrend.hu / index.hu, Kovács Róbert

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.