Hírek

Rovarinvázió várható? Védekezés hiányában erős fertőzésre lehet számítani

A szokásosnál még mindig melegebb, párás, fülledt levegő alakította időjárásunkat június első felében.

Több helyen hullott kiadós csapadék is, esetenként heves záporokból, zivatarokból. Lényeges változás a naptári évszakváltással sem következett be az időjárásában, azaz folytatódott a már bő másfél hónapja tartó nyár – derül ki a Debreceni Egyetem Tangazdaság és Tájkutató Intézet elemzéséből a haon.hu-n.

A Kárpát-medencét kitöltő meleg, nedves, gyakran labilis légállapotú légtömegben kedvezőek voltak a feltételek záporok, zivatarok kialakulásához. A hőmérséklet csúcsértéke ennek függvényében alakult: egy-egy erősebben felhős, zivataros napon 25-28, a napsütésben gazdagabb napokon 28-32°C-ig emelkedett a hőmérők higanyszála. Ugyancsak a fülledtség következménye, hogy hajnalra sem csökkent a hőmérséklet 15 fok alá, jellemzően 16-18 °C között állt be a minimum.

A dekád középhőmérséklete 22°C körül alakult, ami 3-4 fokkal haladja meg a sok­évi átlagot. A vaskos pozitív anomália és az erős fülledtség mellett a kánikulai idő érzetét erősítette szervezetünkben a 2-4 hőség, azaz 30 fok feletti maximum hőmérsékletű nap.

Tág határok között

Mezőgazdasági kultúráink fejlődését a kánikulai hőmérsékletek mellett a megszokottnál 15-20 százalékkal magasabb, 90-110 órára tehető napfényes óraszám is támogatta az elmúlt 10 nap során. A vegetáció intenzív fejlődése már nagy mennyiségű vizet igényelt, a párolgással átlagosan napi 3-5 milliméter nedvesség fogyott a talajból.

Ezt több helyen kiadós záporok, néhol heves zivatarok pótolták, ám a konvektív (záporos) csapadékra jellemző módon nagyfokú területi heterogenitással. Habár több napon is kialakultak erősebb és kiterjedtebb zivatargócok, a lehullott csapadék mennyisége tág határok között változott a térségben: volt, ahol bőven 100 milliméter feletti összeget jegyzett június első dekádja, másutt hiába várták a gazdák a záporokat, még 10 milliméter sem esett az időszakban. A talaj vízdeficitje így szintén igen változó, 1 méteres mélységű szelvényt tekintve mintegy 40-90 millimétert tesz ki.

Közeledik a betakarítás

Ahol bőséges csapadék érkezett, ott a kapások és a kertészeti kultúrák rendkívül erős fejlődéssel reagáltak a jó vízellátottságra, de a búza szemtelítődéséhez is talán még időben érkezett a nedvességpótlás. A betakarítás előtt álló árpában és repcében, valamint a szálastakarmányokban már minőségromlást okozhat a túlzott nedvesség, és ugyancsak erős a gombás megbetegedések fertőzési nyomása a szőlőkben, gyümölcsösökben. A meleg, jobbára csendes idő segítette a polifág kártevők felszaporodását is, több faj gradációja is igen intenzív volt a napokban. 

Védekezés hiányában erős fertőzésre lehet számítani a levéltetvek, molytetvek, pattanó- és cserebogarak, gyümölcsmolyok részéről, de a kukoricabogár és a poloskák inváziója is korábban kezdődött a megszokottnál.

Debreceni Egyetem – AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring központ

agrotrend.hu / haon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés