Hírek

Sikerrel zárult az első horgász-vadász találkozó

A Békés megyei horgászok és vadászok első alkalommal szerveztek közös találkozót.

 

A hétvégén debütáló rendezvénynek az országban egyedülálló, mintegy 16 holtággal és számos bányatóval rendelkező és nem utolsó sorban a Hármas-Körös ölelésében fekvő város adott otthont – írja a beol.hu.

A két egyesület tagjai, a mintegy öt hektáron elterülő Erzsébet ligetben jöttek össze, hogy megvitassák szakmai eredményeiket, kikapcsolódjanak és egy jóízű napot közösen eltöltsenek. Miközben a kocsányos tölgyek alatt, bográcsban rotyogtak a hal- és vadételek, addig a szomszédos sportcsarnokban vadász és horgász trófeákból és relikviákból felvonultatott tárlat fogadta a látogatókat.

A tárlat lenyűgözte az érdeklődőket – fotó: pixabay.com

A két helyszín közötti Hantoskerti holtágban pedig vígan úszkáltak a halak, melyekhez egy látványtelepítésnek köszönhetően számos társuk is csatlakozott. A halas-vadas nap ünnepi forgatagában számos kísérő program gondoskodott arról, hogy azok, akik nem sokat konyítanak eme két műfajhoz, most egy kicsit belelássanak és közelebbről megismerjék a vadászok és a horgászok természethez fűződő viszonyát. Ennek kapcsán a solymászok és kutyások mellett, horgász- és vadhívó bemutatók színesítették a koncertekkel tűzdelt programot.

A tíz órakor kezdődő hivatalos megnyitón Toldi Balázs, a házigazda város polgármestere úgy fogalmazott, Gyomaendrőd a vizek városa. A holtágak sokasága valamint a folyó közelsége egy olyan páratlan természeti értéket hordoz, amely különleges mikroklímájával és gazdag állatvilágával várja a városba érkezőket. Éppen ezért az önkormányzat örömmel támogat minden olyan programot, mellyel minél szélesebb körben megismertethetik a terület természeti kincseit.

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alföld középpontjában elhelyezkedő város a megye legautentikusabb helyszíne a két ősi tevékenység közös ünnepének.

Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezetének elnöke elmondta, részükről az I. Békés Megyei Vadász-Horgásznap egyik fő célja, hogy a fiatalságot megszólítsák, mivel a vadásztársadalom kiöregedésének problémájával állnak szemben.

Emellett a mezőgazdászokkal való együttműködésükre hívta fel figyelmet, hiszen mint mondta, a vadászok és a növénytermesztők ugyanazon a területeken gazdálkodnak, mely több esetben is komoly kihívásokkal jár.

Dr. Hunya Miklós, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke kifejtette, azért választották az első találkozó helyszínéül Gyomaendrődöt, mert a megyében a legtöbb vízfelülettel rendelkező városban, öt helyi székhelyű vadásztársaság és hét horgászegyesület tagjai mintegy kétezer főt számlálnak, ami a megyei horgász-vadászok 25 ezres táborához viszonyítva meghatározó nagyságú.

Hozzátette, a horgászoknak és vadászoknak közös a múltja, a székháza, és javarészt a tevékenysége is, csak míg az egyik szervezet a vadgazdálkodás, addig a másik társaság a halgazdálkodás feladatait látja el.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook