Hírek

Súlyoz bírságra számíthat az, aki elégeti az avart

Az ősz beköszöntével Magyarországon elkerülhetetlenül beindul az avarégetési szezon és vele sok helyen érezhető a szálló füst. Pedig a növényi hulladék eltüzelése nemcsak káros, hanem jogszabályban tiltott is, és akár 3 millió forintos bírsággal is sújtható.

Egy kerti égetés, amelyben avart, füvet és gallyakat égetünk komoly légszennyezést okoz, veszélyeztetve a környezetet és az emberek egészségét. Ilyenkor annyi szállópor keletkezik, ami több száz autó egész napos kipufogásával vetekszik. És a levegőbe kerülő káros anyagok (szén-monoxid, szénhidrogének, nitrogén-oxidok, stb.) légzőszervi megbetegedéseket, akár asztmát is okozhatnak – írja a magro.hu.

fotó: wikimedia

Az égetés ráadásul teljesen értelmetlen is. Az értékes szerves anyagból az égetéskor hamu keletkezik, ami csak részben alkalmas tápanyag-utánpótlásra. Míg, ha komposztálunk, teljesen elbomlanak a növényi részek és hasznos humusz keletkezik.

A kertekben felhalmozódó zöldhulladék (ág, gally, lomb, fa, gyökér, szár, levél és egyéb növényi maradvány) égetése szabadtéren csak a települések önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehetséges, szigorú szabályozás mellett. Háztartási hulladékot és műanyagot szigorúan tilos elégetni.

Vannak olyan helyek is az országban, például Budapest teljes területén, ahol tilos az avarégetés.

Ha valaki nem tartja be a rendeletet, és a tilalom ellenére zöldhulladékot vagy avart éget, 30 ezer forintig terjedő bírságot kaphat.

De, ha közterületen idéz elő tüzet, vagy okoz robbanásveszélyt, 10 ezer forint és 1 millió forint közötti bírság szabható ki rá. Ha pedig olyan komoly tüzet okoz, hogy az oltáshoz ki kell hívni a tűzoltókat, akár 3 millió forintra is büntethetik.

agrotrend.hu / magro.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés