Hírek

Szlovákiából kapja idei karácsonyfáját Brüsszel

A júliusban kezdődött szlovák uniós elnökség keretében az idén Szlovákiából szállítanak karácsonyfát Brüsszel főterére.

A júliusban kezdődött szlovák uniós elnökség keretében az idén Szlovákiából szállítanak karácsonyfát Brüsszel főterére – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A 22 méter magas jegenyefenyőt a szlovák állami erdőgazdaság választotta ki, azt Brüsszelnek a nagyszombati (Trnava) megyében lévő Felsődiós (Horné Oresany) településről ajánlották fel erre a célra. A 35 éves fa jelenleg még egy magánbirtokon áll, ahonnan egyébként is el kell távolítani, mert veszélyeztet egy közelében álló épületet. A leendő karácsonyfát a tervek szerint a jövő héten vágják ki, majd egy Szlovákiában tevékenykedő belga vállalat biztosítja az elszállítását. A fának több mint 1200 kilométert kell utaznia, hogy a brüsszeli Grand Place-on felállíthassák. A brüsszeli karácsonyfát november 25-én díszítik fel és gyújtják meg rajta a díszkivilágítást, a fa az év végéig díszíti majd a brüsszeli karácsonyi vásárt.

Érdekességnek számít, hogy a Szlovákia által Brüsszelnek felajánlott karácsonyfa nagyobb és magasabb a pozsonyi karácsonyi vásárban felállított mindkét fánál. A pozsonyi karácsonyi vásáron rendszerint két karácsonyfát állítanak, a fővárosi önkormányzat által a Fő téren idén állított fa egy 30 éves, 17 méter magas lucfenyő, az egykori Kossuth, ma Hviezdoslav teret – ahol az óvárosi önkormányzat rendez karácsonyi vásárt – pedig egy 16 méteres ezüstfenyő díszíti.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook