Hírek

Szlovénia felvásárolja az országban megtermelt összes búzát

Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt össze búzát, továbbá 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak – jelentette be Robert Golob szlovén kormányfő pénteken Ljubljanában.

– Sajnos a helyzet a világban – különösen Ukrajnában – napról napra romlik, és ez nemcsak az árakon, hanem a jövőre szánt élelmiszerek elérhetőségén is látszik – mondta a miniszterelnök a távirati iroda ismertetése szerint.


Fotó: Délmagyarország / Török János

Kiemelte: a kormány egyrészt a támogatásokon keresztül csökkenteni akarja a gazdálkodók költségeit, amelyek a magas üzemanyagárak, valamint a műtrágyák és magok drágulása miatt közvetlenül hatással vannak az élelmiszerárakra, másrészt létre akar hozni egy hatékony kiskereskedelmi árszabályozási rendszert. Ugyanakkor azt az irányvonalat is elfogadták, hogy az állam felvásárolja a Szlovéniában megtermelt összes búzát.

A kormányfő rámutatott: a gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, tudni fogják, kinek és mennyiért adják el a búzát, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz.

– Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagykereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük – mondta Golob. – Ami a kiskereskedelmi árak szabályozását illeti, a kormány nem avatkozik közvetlenül be az árak alakításba – jelezte a kormányfő. Az árakat egy 15 termékből álló kosárral próbálják majd meg szabályozni, amelyről egyeztetnek még a kereskedelmi kamarával.

Mint mondta, összehasonlítják, hogy az ugyanolyan minőségű áruk mennyibe kerülnek az egyes kereskedelmi láncoknál, valamint összevetik a szomszédos országokkal, Horvátországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Ausztriával is.

– Az adatok mindenki számára nyilvánosak lesznek, és megmutatják, az adott kosáron belül melyik áruházlánc, hogyan alakítja a termékek árát, ezzel megakadályozva, hogy a kereskedők – az amúgy is erős versenypiacon – túl magas árakat szabhassanak meg – húzta alá Golob.

agrotrend.hu / MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook