Hírek

Szükséges a mezőgazdaság digitalizációjának fejlesztése

A Copa-Cogeca februári elnökségi ülésén megvitatták a digitalizáció és a szélessávúinternet-infrastruktúra szerepét, illetve foglalkoztak a KAP 2020 utáni jövőjével. Az ülésen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát Kis Miklós Zsolt alelnök képviselte.

A Copa-Cogeca (CC) vezetősége február 22-23-i ülésén megvitatta a 2020 utáni Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló, 2017 novemberében megjelent bizottsági közleményt – tájékoztatott honlapján az agrárkamara.

Pekka Pesonen főtitkár elmondta, hogy

az új támogatáselosztási modellről ugyan már több részlet ismert, azonban még sok a nyitott kérdés, így például a zöldítés új struktúrája, illetve a környezeti és éghajlatvédelmi célkitűzések is.

A tagszervezetek többsége a KAP-ot befolyásoló, az unió pénzügyeit rögzítő úgynevezett Többéves Pénzügyi Keret 2019. májusi jóváhagyását szorgalmazta.

Az ülésen eszmecserére került sor Alina Ujupan kabinettaggal – Mariya Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos munkatársával – a mezőgazdaság digitalizációjáról és a vidéki térségekben a szélessávúinternet-infrastruktúra fejlesztésének szükségességéről. Ujupan hangsúlyozta, hogy

a városi övezetek és a vidéki térségek szélessávú lefedettsége között jelentős a különbség.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet Phil Hogan mezőgazdaságért felelős biztos 2017 novemberében bejelentett, a vidéki szélessávúinternet-elérés javítására vonatkozó ötpontos cselekvési tervére.

A digitalizációban továbbá kiemelten fontosnak tartja a szakemberek tudásának fejlesztését, illetve emlékeztetett digitális készségekkel rendelkező munkavállalók iránti európai keresletre. Mindemellett a digitális innovációs központok szerepét is hangsúlyozta, mivel ez egy fontos kapocs a befektetők és a mezőgazdaságban a digitális innovációkat használók között.

A Copa-Cogeca a mezőgazdasági adatok megosztására vonatkozóan jóváhagyta azt az uniós magatartási kódexet, amely tartalmazza a gazdálkodók és szövetkezetek érdekvédelme szempontjából az adatkezelésére vonatkozó szabályozási javaslatokat.

Az EU-Mercosur szabadkereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban a Copa-Cogeca továbbra is kéri a bizottságot, hogy piacra jutási ajánlatában minimalizálja a marhahús, a cukor, a baromfi, az etanol, a rizs és narancslé behozatalát.

Az ülésen jóváhagyták az uniós zöldség- és gyümölcstermesztési rendszer jövőjéről szóló álláspontot, amelyben kérik a termelői szervezetek fejlesztésére vonatkozó különleges támogatások következő programozási időszakban történő folytatását. Hangsúlyozták, hogy a rendszer már eddig is sikeres volt, nagy segítséget jelent az élelmiszerlánc működésének fejlesztésében, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni küzdelemben. Ezen túlmenően a Copa-Cogeca megfogalmazta további javaslatait a zöldséggyümölcsszektor célzott támogatásainak fejlesztéséről.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook