Hírek

Tanyán él és büszke az eredményeire? Itt a lehetőség, hogy idén is pályázzon!

Július 31-ig lehet jelentkezni az Év tanyája díjra.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) idén második alkalommal hirdetett pályázatot Az év tanyája díj elnyerésére, amelyre július 31-ig lehet jelentkezni – mondta Szakáli István Loránd, az FM agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte, hogy a szaktárca honlapján elérhető felhívásra

négy kategóriában lehet jelentkezni, és idén először határon túli tanyák is pályázhatnak.

A tanyák kizárólag elektronikusan az evtanyaja@fm.gov.hu e-mail címen jelentkezhetnek.

Kifejtette, hogy

elsősorban olyan tanyák jelentkezését várják, amelyek a hagyományos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt.

Az év hagyományőrző tanyája kategória főként a hagyományos tanyai jelleg megőrzését támogatja, míg a határon túli tanyafelhívás azért jött létre, hogy a kormány felmérje a külhoni magyarság tanyáinak helyzetét. Ezek mellett az idén is odaítélik a közönség díjat a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, amelyekre voksolni az erre a célra létrehozott közösségi oldalakon lehet – sorolta.

Hangsúlyozta, hogy

tavaly a felhívásra több mint 100-an nyújtottak be pályázatot, amely azt mutatja, hogy a tanyán élők büszkék az eredményeikre.

A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón ismertette A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési program című kiadványt, amely többek között mindenki számára jó példaként szolgáló tanyagazdaságokat mutat be. Emlékeztetett, hogy a tanyaprogram immár az egész Alföldre kiterjed, 2011-2016 között a mintegy 1700 nyertes pályázatra több mint 8 milliárd forint forrást biztosítottak.

A kormányzat támogatásával a tanyafejlesztési program folytatódik, mivel létjogosultsága van a magyar vidék fejlesztéspolitikájában

– mondta.

Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban csekély mértékben nőtt a tanyai létformát választók száma, közel 200 ezer ember él tanyán.

Kitért arra is, hogy az elismeréssel és a kiadvánnyal szeretnék népszerűsíteni és vonzóvá tenni a tanyasi létformát a XXI. század embere számára.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook