Hírek

Tanyán kezdett új életet az egyetemi kutató

Lassan tíz éve, hogy Sipos Mihály az egyetemi kutatómunka, felesége Ruszkai Krisztina pedig a díjugrató karrier helyett az önfenntartó életet, de elsősorban egymást választották

Lassan tíz éve, hogy Sipos Mihály az egyetemi kutatómunka, felesége Ruszkai Krisztina pedig a díjugrató karrier helyett az önfenntartó életet, de elsősorban egymást választották – hangzott el az M1 Kék bolygó című műsorában, írja a hirado.hu.

A természetben találta meg önmagát a kutató – fotó: pixabay.com

Ma már a Cegléd melletti tanyavilágban, egy mesebeli porta az otthonuk. Itt, ha nem is áll meg, de mindenképpen lelassul az idő, és vele együtt visszavesz a tempóból minden ideérkező vendég is. A környezettudatosság, a természet feltétel nélküli tisztelete szinte tapintható a Tulipános Tanyán, és ez egyáltalán nem véletlen.

Már amikor megismerkedtünk akkor beszéltünk róla, hogy jó lenne így élni, de akkor még csak ilyen álomnak tűnt a dolog, de az esküvő előtt elhatároztuk, hogy amint összeházasodunk össze fogunk költözni, és akkor már egy tanyára fogunk menni – mondta Ruszkai Krisztina ökogazda.

Így is lett. És ez már a kezdetektől pontosan tudták, mit akarnak és azt is, hogy miért. Három különböző ok, ami mindegyik egyértelműen a tanyára mutatott. Az első az, hogy tiszta élelmiszert állítsunk elő a családunk részére és mind kertészeti, mind állati termékekből azokat fogyasszuk, amiket mi készítünk. A másik ilyen ok az volt, hogy a gyermekinknek egy élhető környezetet biztosítsunk és legyen egy igazi vadregényes gyerekkoruk a természetben. A harmadik ok az, hogy a lovainkkal együtt tudjunk élni – magyarázta Sipos Mihály ökogazda.

Mihály meglehetősen elfogult, ha lováról, Csipkéről esik szó. Szerinte a szereteten alapuló felelős állattartás titka ugyanis pontosan ez.

Muroknak a születésénél egyébként ott tudtunk lenni. Azon szurkoltunk végig, hogy ne éjszaka történjen és a Julcsi vette észre, hogy ellik a tehén és szaladt mondani és idejöttünk idehoztunk egy padot, csendben ültünk a gyerekekkel és végignéztük az ellést, úgyhogy egy hatalmas élmény volt – közölte Ruszkai Krisztina.

Mihály és Krisztina gyermekei ott jártunkkor éppen nyaraltak, Budapesten. Nekik ugyanis a városi pezsgés az új, az ismeretlen. Arra érezhetően nagy gondot fordít a házaspár, hogy a tanyai élet mellett a gyerekeik azt is megtapasztalják, milyen lenne, ha nem ide születtek volna.

Túl sok mindent nem tudunk előállítani. Arra törekszünk, hogy állati termékből száz százalékig és kertészetiből közel száz százalékig önellátóak legyünk. Ami ebben nincs benn azt nekünk is meg kell vásárolni, sőt arra odafigyelünk, hogy a gyermekeink három napon át ugyanazt egyék, mint bármelyik gyerek a városban, hogy ők is megismerjék a bolti párizsit, szalámikat és az élelmiszeripar által előállított készítményeket.

Azt szeretnénk elkerülni ezzel, hogyha egy hirtelen váltás következve be az életükben, akkor ne érje őket meglepetés – tette hozzá Sipos Mihály.

A Sipos család ökológiai lábnyoma rendkívül kicsi, még úgyis, hogy havonta egyszer vásárolnak egy pet-palackos vizet vagy üdítőt.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés