Hírek

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Petőfiszálláson

Átadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét pénteken, a mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta, a nyers tej eladása helyett a magas hozzáadott értékű termékeknek az előállítása, mint a sajt, tejföl vagy joghurt jelenti a garanciát az itteni gazdálkodóknak is, hogy jövedelmező módon és eredményesen tudják a következő években is a gazdaságukat fenntartani. Hozzátette: a Petőfiszálláson megvalósuló együttműködés, amely  összefogja a környékbeli gazdálkodókat, esélyt ad arra, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a tejágazat, a tejpiac hullámzásainak, ne kelljen az időnként igen szélsőséges ármozgásokat elszenvedniük.


Fotó: Kürti László

Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy a petőfiszállási gazdák példáját mások is követik majd, hiszen a tagok által megtermelt és a szövetkezet által összegyűjtött tej saját feldolgozásával nő a jövedelmezőség, és csökken a tagok tejpiaci kiszolgáltatottsága.

Ván Jenő, a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet elnöke elmondta: a szövetkezet a tanyás térségekben külön-külön, egymástól szétszórtan termelő gazdák összefogására még 2001-ben jött létre. A jelenleg mintegy 150 tejtermelő családot tömörítő szövetkezet a kiváló minőségű alapanyagot eddig értékesítette, mostantól azonban olyan termékcsalád gyártásához használja fel, amely kivételes lesz a hazai piacon. A Szentkúti termékcsalád előállításának valamennyi fázisa ugyanis – a nyersanyag előállításától a késztermék kiszállításáig – a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezethez kötődik. A szövetkezet elnöke hangsúlyozta: fokozatosan építik ki a piacot, kezdetben Kiskunfélegyháza és a környező települések üzleteiben lehet majd hozzájutni a Szentkúti termékekhez, tavasztól pedig a tervek szerint már a teljes mennyiséget, vagyis a napi 20 ezer liter tejet feldolgozzák majd. Ván Jenő elmondta: jelenleg natúr és gyümölcsjoghurtokat, tejfölt, tejet, kakaót és sajtot készítenek, de fokozatosan bővítik majd a kínálatot. A tejfeldolgozó üzemmel 20 munkahelyet hoztak létre.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook