Hírek

Tizenharmadszor rendeznek Medvehagyma-fesztivált Orfűn

Gasztronómiai különlegességek mellett kulturális programokkal és koncertekkel is várja vendégeit a Medvehagyma Fesztivál, amelyet április második hétvégéjén immár tizenharmadik alkalommal rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn.

Serényi Róbert, az esemény egyik főszervezője a fesztivált beharangozó pénteki pécsi sajtótájékoztatón elmondta, hogy április 9. és 10. között mintegy harminc programmal várják a résztvevőket.

A rendezvénysorozat április 9-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd átadják az újonnan épült Orfűi Medvehagyma házat, valamint medvehagymaszobát avatnak a Kemencés Udvarban található Tájházban.

A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek a növényből és megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit is.

Szombaton könnyűzenei koncertek mellett színházi műsorral készül a Pécsi Baptista Gyülekezet és a SonadorGrupo Színtársulat. Vasárnap egyebek mellett népzenei műsor és táncház is várja a résztvevőket, a fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón mintaértékűnek nevezte, hogy a civil kezdeményezésként indult fesztivált az orfűi önkormányzat felkarolta, és hogy azt már a Baranya Megyei Önkormányzat is támogatja.

Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke kitért arra, hogy a megyei önkormányzat csütörtökön adott be egy 65 millió forintos baranyai fejlesztést előirányzó TDM-pályázatot, amelynek jelentős részéből Orfűt és környékét is fejleszteni kívánják

A medvehagyma – népies nevén sásihagyma – gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.

Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait.

agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés