Hírek

Tízmilliárd forintot is elérhet a júliusi viharszámla

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.

Az összesítés szerint a júliusi viharok miatt közel ötvenezer lakossági kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. Ezek alapján a már kifizetett vagy tartalékba helyezett összegek csaknem elérik az ötmilliárd forintot – írja az MTI.

fotó: pixabay.com

A Mabisz kiemelte: rég volt ennyi kárt okozó egy hónapnyi viharos időszak az országban. A 2019-es teljes viharszezon lakossági kárkifizetései nem haladták meg a 4,1 milliárd forintot, tavaly pedig 6,6 milliárd forint volt ez az összeg.

A szervezet felidézte azt is, hogy az elmúlt évtizedben a legrosszabb évben is nyolcmilliárd forint körül állt meg a számla.

Az ipari létesítményektől, intézményektől csaknem két és fél ezer kárbejelentés érkezett júliusban, mintegy másfél milliárd forint értékben.

Július első felének jégverései kirívó károkat okoztak a gépjárművekben is, a casco-val rendelkező gépjárműtulajdonosok közül hatezerhatszázan jelentettek kárt, amelyek kifizetésére a társaságok több mint 3,2 milliárd forint tartalékot képeztek.

Mindezeket figyelembe véve a júliusi viharszámla megközelíti a tízmilliárd forintot, de ebben az összesítésben még nincsenek benne az elmúlt hétvégi vihar adatai, valamint a mezőgazdaságban okozott károk – hívta fel a figyelmet a Mabisz.

A kárbejelentések a legtöbb esetben jégveréshez, villámcsapás hatásaihoz, beázáshoz, villámárvizekhez, szélviharhoz kötődnek az ország legkülönbözőbb területeiről, elsősorban Budapestről és Pest, Komárom, Hajdú-Bihar, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből, továbbá Tatáról, Debrecenből, Sellyéről, Érdről, Pécsről, Győrből.

Bár a július 10-e körüli jégverés után egyes társaságoknál az átlagkár meghaladta az ötszázezer forintot, a hónap egészét tekintve a biztosítók 100-160 ezer forint közötti átlagkárral számolnak. Az ilyen nagyságrendű károk elszenvedői jellemzően egyszerűsített eljárással, néhány nap alatt a pénzükhöz jutnak – közölte a biztosítók szövetsége.

Az ipari és intézményi átlagkárok ennél jóval magasabbak, 400-750 ezer forint közöttiek, míg a casco átlagkárok ötszázezer forint körül mozognak.

Magyarországon nagyjából minden negyedik ingatlanra, azaz több mint egymillió otthonra nem kötöttek lakásbiztosítást. Casco-val alig több mint egymillió gépjárműtulajdonos rendelkezik, kevesebb, mint húsz százalék. Ez sem jelent ennyi teljes körű biztosítást, sok ugyanis a rész-casco, amely csak bizonyos típusú biztosítási események, például kizárólag totálkár vagy lopás esetén térít. Emellett léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért limitált összegig térítik csak meg a gépjárművekben esett károkat – jelezte a Mabisz.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook