Hírek

Több mint két tonna jelöletlen állati mellékterméket vont ki a forgalomból a Nébih

530 kilogramm nem nyomon követhető hús és húskészítményt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei kistermelőnél, az ügyben hatósági eljárást indítottak, és bírságot szabnak ki.

A Nébih közleménye szerint a töki állattartó és húskészítményeket gyártó kistermelő két telephelyének egyikén több állatfajt is bejelentés nélkül tartottak: a dokumentumok szerint csak juhokkal foglalkozó telepen 56 sertést, 5 szarvasmarhát és 3 kecskét is találtak.

A két helyszínen 89 háziállat forgalmi korlátozását, 530 kilogramm élelmiszer és több mint 2000 kilogramm élelmiszer-hulladék forgalomból való kivonását rendelték el azonnali hatállyal.

A telepeken 9 jelöletlen állat is volt, és az állatok állategészségügyi státuszát igazoló diagnosztikai dokumentumokat sem tudta bemutatni a kistermelő.

Mivel az állatok egészségi állapota ismeretlen, a hatóság a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék összes egyedére azonnali hatállyal elrendelte a forgalmi korlátozást.

A kistermelő az élelmiszer-hulladék gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, a tárolt nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék nyomon követését nem biztosította és a hulladék kezelésére vonatkozó kötelező nyilvántartást sem vezette. A telep tulajdonosa a helyszínen fellelt, több mint 2000 kg ismeretlen eredetű élelmiszer-hulladékot – a jogszabályi tiltás ellenére – a sertések etetésére használta fel, ezért az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték annak forgalomból való kivonását.

A többszörös szabálysértési ügyben a hatósági eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook