2021.05.13., csütörtök , Szervác, Imola

Hírek

2021. április 22. csütörtök • 10:50

Több száz milliárdos agrár pályázatok jelennek meg

A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít a kormány, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását teszi lehetővé - írja a Világgazdaság. A következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően.

Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került. Áprilisban az állattartó telepek megújítására 30, a gyümölcs- és gyógynövény ültetvények telepítésére 15 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelenik meg.

Fotó: AFP

Májusban 50 milliárd forintos forrással terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére lesz lehetőség. A külterületi helyi közutak megújítására pedig 50 milliárd forint értékű felhívás jelenik majd meg. Várhatóan júniusban a kertészetek és a gomba előállító üzemek fejlesztésére 50 milliárd forintos, illetve 20 milliárd forintos forrással jelennek meg pályázatok.

Ugyancsak a nyár elejére várható egy 50 milliárd forintos kiírás a kisebb élelmiszeripari projektek támogatására, egy 200 milliárd forintos kerettel pedig az ágazat nagyobb beruházásaira lesz lehetőség. A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekre 100 milliárd forintos pályázat nyílik meg – sorolta a miniszter.

Mindezek mellett természetesen folytatódnak azok a programok, amelyekkel a gazdálkodók a korábbi években is jelentős eredményeket értek el. A tárcavezető példaként említette az agrár-környezetgazdálkodási, az ökológiai gazdálkodási és a tejelő szarvasmarhák állatjóléti támogatásait. Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavalyi év végén kiírt felhívások esetében a kormány a források jelentős emeléséről is döntött.

Így az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 260 milliárd forint, a kertészeti üzemek fejlesztésre pedig összesen 68 milliárd forint áll rendelkezésre. Előbbi felhívás ráadásul várhatóan már júniusban ismét megnyílik, így az állattartók újra pályázhatnak a létesítmények jelentős mértékű akár több milliárd forintos megújítására.

A tárcavezető elmondta, hogy emelt keretösszeggel folytatódnak a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését és az erdősítést támogató intézkedések is. A tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátására, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális megújítására, valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére indított nagy sikerű felhívások kapcsán várhatóan továbbra is lehetőség lesz pályázatok benyújtására – emelte ki az agrárminiszter.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.