2019.06.19., szerda , Gyárfás

Hírek

2017. október 15. vasárnap • 14:32

Túl sok az élelmiszeráfa-csalás Magyarországon

Kiemelten fontos a megelőző bűnüldözés ezek megállításában.

Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) oldalán.

A feltételezett tettesek összesen ötvenmilliárd forintos kárt próbáltak okozni, a hatóság harmincmilliárd forintot, vagyis a summa több mint felét visszavette a bűnelkövetőktől, ezzel is csökkentve a kárt. A feltárt bűncselekmények meghatározó részében költségvetési csalás gyanúja miatt indul eljárás, forgalmiadó-visszaélést gyakran követtek el az utóbbi időben például étolajjal, kávéval, esetleg műtrágyával vagy éppen élelmiszer-adalékkal.

A NAV vezetője úgy fogalmazott, egyre nehezebb adócsalást elkövetni Magyarországon, s ma már az illegális vagyonok kimentése sem könnyű feladat. Tállai András beszélt az úgynevezett megelőző bűnüldözés fontosságáról, vagyis arról is, hogy a NAV-nak a lehető leghamarabb észlelnie kell a kétes folyamatokat, egy-egy szereplő visszaélési kísérletét, s még a károkozás előtt le kell csapni.

agrotrend.hu / NAK

Fókuszban
Tűzgyújtási tilalom az Alföldön

Tűzgyújtási tilalom az Alföldön

Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt

Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

A példa nélküli hőség soesem látott mértékű szárazsággal jár, ...

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.