Hírek

Új szervezője lesz a Magyarok Kenyere Programnak

Az ötletgazda, Korinek László lemondott a kezdeményezés jogairól.

Az idén 8. éve megszervezett Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem jótékonysági programot az elindító és ötletgazda Korinek László, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) megállapodása szerint folytatja a szövetség – olvasható a MAGOSZ közleményében.


A programot 2018. szeptember 29-én Magyar Örökség címmel tüntetik ki – fotó: Magyarok Kenyere

A Magyarok Kenyere Program – a jótékonysági kezdeményezés sokéves hagyományaihoz híven – a továbbiakban is a magyar gazdák összefogásával, a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködésében valósul meg.

A jogászprofesszor által 2011-ben indított karitatív kezdeményezést a 2013-as megalakulása óta bekapcsolódó NAK vitte igazán sikerre,

mely mára meghetvenszerezte az első évben gyűjtött mennyiséget.

Ennek eredményeként a határokon innen és túl sok ezer rászorulónak sikerül biztosítani a élelmiszert.

Életkorára tekintettel, Korinek Professzor Úr úgy döntött, hogy a magyar gazdákat tömörítő MAGOSZ a NAK-kal összefogva tudja legjobban továbbvinni a kezdeményezését,

ezért a programmal kapcsolatos minden teendőit és jogait átadja a szövetségnek,

bízva az eredeti célok és értékek továbbvitelében.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés