Hírek

Újabb lendületet kapnak a magyar-üzbég agrárkapcsolatok

A kertészetek és üvegházak fejlesztéséről, a szőlészet és borászat vonatkozásában, valamint a 2023-2024-es időszakra vonatkozó munkatervről írt alá három megállapodást Nagy István agrárminiszter Aziz Voitov üzbég mezőgazdasági tárcavezetővel kedden, Budapesten.

Nagy István az üzbég kollégájával folytatott megbeszélésen ara hívta fel a figyelmet, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása mindkét ország gazdaságnak fontos. Minél több olyan terület érdemes beazonosításra a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, illetve az agrár szolgáltatások terén, ahol versenyképes termékeket tudunk kínálni egymás számára. Hazánk készen áll üzbég szakembereket Magyarországon fogadni, hogy tanulmányozzák a legjobb gyakorlatokat a vetőmagfejlesztés, a szőlészet, kertészet, az ökológiai termelés és más témák tekintetében – tette hozzá.


Fotó: MTI / Fischer Zoltán

A miniszter üdvözölte, hogy az oktatási együttműködés előmozdítása érdekében megállapodás aláírására került sor a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, valamint az üzbég partnerek között.

Nagy István jelezte, hogy Magyarországon nagy hagyománya van a borászatnak, amely a rendszerváltás óta hatalmas fejlődésen ment át: egyre több pincészet állít elő prémium kategóriás borokat. Hazánk pedig szívesen osztja meg a magyar szakemberek tudását és tapasztalatait az üzbég kollégáikkal.

A megbeszélésen a tárcavezető az öntözésfejlesztés lehetőségeire is felhívta a figyelmet. Magyarországon nagy tapasztalattal rendelkező cégek vannak, amelyek az öntözéshez használható gépek, szivattyúk cseréjéhez, felújításához, karbantartásához és az ehhez szükséges pótalkatrészek gyártásához, valamint a vízminőség javításra használt korszerű megoldásokhoz, vízszivattyúk tervezéséhez adhatnak segítséget – hangsúlyozta az agrárminiszter.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook