Hírek

Újraindul a húsipari képzés Nagykanizsán

Zala megyében egyedülálló módon húsipari termékgyártó szakmunkás képzést indít a Nagykanizsai Szakképzési Centrum. A most nyolcadikos diákok február 15-ig jelentkezhetnek a nappali képzésre, a felnőttképzés elindítását szeptemberben tervezik.

A vállalkozók részéről jelentkezett az igény, hogy induljon Nagykanizsán húsipari szakképzés. A program igen nagy hiányt pótol, hiszen Zala megyében most már évek óta nem képez egyetlen oktatási intézmény sem mezőgazdasági és húsipari szakmunkásokat – mondta Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum (NSZC) főigazgatója Zalai Hírlapnak.

Az elképzelések szerint két vonalon hirdetik meg a képzést, az egyik a 9-edik évfolyamon a nappali képzés, a másik pedig a felnőttoktatás. Előbbire február 15-ig jelentkezhetnek a most nyolcadikos diákok, a felnőttképzés elindítását pedig szeptemberben tervezik, tavasz végéig véglegesítik a létszámot.

A nappali rendszerben a 3 éves program során az elmélet és a gyakorlat aránya 30 és 70 százalék, tehát gyakorlatorientált lesz az oktatás-képzés. – Ez persze, nem jelenti azt, hogy aki jelentkezik, mindenkit felveszünk, hiszen egy szintet mégiscsak teljesíteni kell mindenkinek már a képzésbe való belépéskor az elmélet és az alapműveltség vonatkozásában is ahhoz, hogy a későbbiekben meg tudjanak felelni az elvárásoknak – jelezte Anda Zoltán, az NSZC főigazgató-helyettese.

Fotó:zaol.hu

A képzés most szerepel a hiányszakmák városi listájában, s a „hiányszakmás” képzésekben a tanulók tanulmányi eredménytől függően 5-15 ezer forintnyi ösztöndíjat is kaphatnak havonta. Az intézmény a következő tanévre vonatkozóan is javasolta a közgyűlésnek, hogy hiányszakmaként tartsa nyilván a húsipari programot, s habár erről még nem született döntés, vélhetően szeptembertől is ott lesz azon a bizonyos listán.

A gyakorlati oktatás helyszínéül a nagykanizsai Kanizsa Hús 2000 Kft. helyi húsüzeme, illetve nagykanizsai, keszthelyi és tapolcai üzlete szolgálna a tervek szerint, hiszen a tanulóknak a kereskedelemben, a húsipari termékek értékesítésével foglalkozó üzletekben is helyt kell állniuk.

– Azért vállaltuk a tanulók gyakorlati oktatását, mert mi magunk is szakemberhiánnyal küzdünk – mondta Kutfej József ügyvezető. – Ez egyébként nem egyedi, hanem általános jelenség, sajnos, a fiatalabb húsipari szakemberek nagy része külföldön vállalt, vállal munkát. Mi 55 főt foglalkoztatunk, ennek a létszámnak körülbelül a 20-25 százaléka néhány éven belül nyugdíjba megy és nem látjuk az utánpótlásukat. Másrészt a húsiparban manapság sok betanított munkás dolgozik az átfogó módon felkészített szakmunkások helyett, ami valljuk be, nem az igazi. A húsipari termékfeldolgozás sokkal összetettebb, komplexebb terület annál, semmint hosszú távon megoldható lenne a minőségi termelés betanított munkásokkal.

Kutfej József hozzátette: a húsipari szakmának régen volt becsülete, s általában az élelmiszeripari szakmáknak – ma viszont sajnos, a társadalom ezeket ismeri el a legkevésbé. Ez is az oka annak, hogy sokan a szakemberek közül a külföldi munkavállalás mellett döntöttek.

agrotrend.hu / zaol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook