Hírek

Uniós agrárszakértői munkacsoport ülésezett Budapesten

A SCAR AKIS munkacsoport fő feladata az agráriumon belüli tudásátadással és innovációval kapcsolatos kihívások megoldására és kezelésére szolgáló javaslatok megfogalmazása, uniós döntéshozók számára. Az uniós szinten működő SCAR AKIS stratégiai munkacsoport – rendhagyó módon – október 5. és 7. között Budapesten ülésezett.

A 2016. évi harmadik és egyben utolsó ülés Budapestre helyezésével a Kelet-Közép-Európa felé való nyitást kívánták hangsúlyozni, a munkacsoport tagjait is kibővítve a térség szakértőivel. A testületet a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fogadta. Idéntől mindhárom szervezettől részt vesz egy-egy tag a közös gondolkodásban, így a magyar érdekképviselet erősnek mondható.

Az ülésen az EU 17 tagállamából, illetve nemzetközi szervezetektől összesen 38 fő vett részt. Céljuk volt megállapítani, hogy az Európai Innovációs Partnerség 2012-es bevezetése óta, annak hatására milyen változások figyelhetők meg az egyes nemzeti tudásátadási és innovációs rendszerekben, vannak-e közös trendek. Az alkalmazott rendszerek tapasztalatai alapján a csoport ajánlásokat fog megfogalmazni a nemzeti szaktanácsadási és oktatási rendszerek felépítésére, működtetésére.

A vendégelőadók is segítettek elmélyíteni a diskurzust. A budapesti székhelyű FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalától Nevena Alexandrova mutatta be a FAO koncepcióját az agrár-innovációs rendszerekre (AIS), amelyek a tudást az innováció szolgálatában álló eszköznek tekintik és a fő hangsúlyt az innovációk létrejöttét támogató megfelelő környezet kialakítására helyezik. A szintén budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézettől (EIT) Michal Gorzynski mutatta be saját modelljüket az innovációs hálózatok építésére, amelyekbe – a cégek és kutatók mellett – az oktatási szervezeteket is aktívan igyekeznek bevonni, velük együtt hosszútávon fenntartható együttműködéseket szervezni. Európai szinten sok ugyanis a kezdeményezés, illetve a működő jó gyakorlat a tudásátadás és innováció ösztönzésére, támogatására. Az egyes rendszerek irányítói, illetve a kedvezményezettek azonban nem feltétlenül tudnak egymásról, ami viszont fontos lenne egyrészt az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás miatt, másrészt a szereplők közötti potenciális együttműködések kiaknázására.

Fotó: 123RF

A SCAR AKIS stratégiai munkacsoport jelenlegi mandátumának (2016-2018) fő célja ezért, hogy az EU alapok adta támogatási lehetőségeket megvizsgálja és az esetleges átfedésekre, hiányterületekre, továbbá az alapok optimális menedzselésének lehetséges módozataira a döntéshozók figyelmét felhívja, a források igénybevétele közötti szinergiákat továbbá, azok azonosítását követően, a potenciális érintettek elé tárja.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2014 októbere óta a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadási rendszer meghatározó szereplője, 2015 nyara óta pedig nemzetközi szinten is egyre több szakértő csoportban képviseli a hazai szaktanácsadást. Meggyőződésünk ugyanis, hogy annak érdekében, hogy uniós szinten a magyar problémákra is keressék a megoldásokat, illetve hogy más országok jó példáit látva a hazai rendszer lehetséges fejlesztési irányai a hazai jogalkotók számára is ismertek legyenek, a nemzetközi jelenlét elengedhetetlen.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés