Hírek

Vadak törték át a kerítést

A vadállatok körében is népszerű a Balaton. Több tóparti településen is találkozni lehet vaddisznóval, rókával, sakállal vagy éppen őzzel. Hozzáértők szerint főként az élelem miatt merészkednek az emberek közelébe, de az autópálya is behatárolja mozgásterüket.

Vaddisznók, rókák, sakál, őzek vendégeskednek a téli Balatonon. Főként az élelem miatt merészkednek az emberek közelébe, de az autópálya is behatárolja mozgásterüket. Vaddisznók szakítottak föl több kerítést nemrég Balatonlellén. Miután az állatok bejutottak a kertekbe, mindent feltúrtak, hogy élelemhez jussanak – írja a sonline.hu.

fotó: pixnio.com

– Egyszer kellett elsütni a fegyvert, azóta nyugalom van – mondta Kenéz István polgármester. – Az önkormányzatnak van egy szerződött hivatásos vadásza, aki lakott területen kívül kilőheti az állatokat. Idén egy esetben kellett intézkednie, pár hete. A vadak főleg a berkes részen, Balatonszemes felé, illetve Balatonboglár felé tűnnek fel. Találkoztunk már szarvassal és őzzel is, de a róka is gyakori vendég a településen. Az autópálya miatt tévednek be az állatok a városba, mivel nem tudnak szabadon mozogni – tette hozzá.

– A teraszomról zavartam el a sakált – mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.

– Ott lakmározott, rákiabáltam, de nem igazán jött zavarba. Nem egyedi a probléma, hiszen különféle intenzitással előfordulnak sakálok a településen. Akkor van baj, ha szezonban jönnek, mert sok mindent nem tudunk kezdeni velük.

Nehéz kilövési engedélyt szerezni belterületre. A megoldás az lenne, ha kihelyeznénk csapdákat, de erre meg azt mondták a szakemberek, hogy nem lenne sok értelme. Ugyanis, ha visszaengedjük az állatokat a természetbe, előbb-utóbb visszajönnek.

Nem kell csodálkozni azon, hogy megjelentek a sakálok, hiszen sokan kirakják az ételmaradékot, az állatok pedig jól tudják, hogy így könnyen juthatnak táplálékhoz – mondta Lombár Gábor.

Balatonbogláron a rókák randalíroznak. Mészáros Miklós polgármester szerint nappal és éjszaka is feltűnnek a kertekben.

Csapdákkal védekeznek ellenük, de sajnos mindhiába. Galácz György, Balatonmáriafürdő vezetője szerint néhány éve rókainvázió volt náluk, most őzet és vaddisznót lehet látni.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés