2022.10.03., hétfő , Helga

Hírek

2017. február 23. csütörtök • 13:49

Vadkárok miatt védelmi szolgálat létrehozását kezdeményezték a balatoni önkormányzatok

A belterületeken egyre nagyobb számban felbukkanó vadak miatt a földművelésügyi miniszterhez fordult levélben a Balatoni Szövetség (BSz), hiánypótló jogalkotást, valamint vadvédelmi szolgálat létrehozását kérték, amelynek a legfontosabb teendője a belterületeken felbukkanó vadak befogása, valamint a lakosság tájékoztatása lenne - számolt be Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek.

A balatoni önkormányzatokat tömörítő szövetség elnöke közölte, a napokban továbbították a levelüket Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek. Kifejtette, országos szintű problémáról van szó, amely a kiemelt üdülőkörzetben azért jelentkezik hatványozottabban, mert vízparti, természet-közeli településekről van szó, ahol a belterületek is kedvező életteret nyújthatnak a vadon élő állatoknak. A lakott területekre bejáró vadak az esetenkénti tetemes vadkárokon kívül veszélyhelyzeteket teremthetnek, riadalmat okoznak, illetve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek.

 "Mivel a panaszok száma folyamatosan nő, a probléma kezelése nem tűr halasztást" - fogalmazott a BSz elnöke. Megoldást keresve a szervezet szakmai fórumokat szervezett az elmúlt két hónapban a Balaton körül. Meghívták az érintett település vezetőin túl az illetékes hatóságokat, vadásztársaságokat, a vadászkamarát, valamint a témával foglalkozó szakembereket, kutatókat is.

Balassa Balázs elmondta, egyértelművé vált, hogy több mindent lehet tenni a helyzet javításáért, de a legfontosabb lenne a belterületi vadgazdálkodás jogi hátterének megteremtése, illetve a belterületeken felbukkanó vad tulajdonviszonyának meghatározása. A jogszabályi gondok közt említette, hogy a polgári törvénykönyv szerint a belterületi vadkárok megtérítésére az a vadásztársaság kötelezhető, amelynek a területéről a vad a településre tévedt, ez azonban sokszor nem egyértelmű, és nem bizonyítható.

A lakott területekre tévedt vadak kezelése azért is nehézkes, mert a vadászatra jogosultak csak a számukra kijelölt vadászterületen gazdálkodhatnak, amelyeknek nem részei a belterületek, a lakott területeken elejtett, befogott vadak elszállítása pedig lopásnak számít.

Foto:123RF

Veszélyhelyzet kezelésére van lehetőség egyedi kilövési engedélyek kiadására, de BSz állásfoglalása szerint ez túl veszélyes megoldás lakott területeken. Az új szolgálat segítene abban is, hogy a településeken a jövőben csak élve befogás történhessen - jegyezte meg.

A balatoni szervezet a szakmai javaslatokat összegezve meghatározta azt is - egyhangúlag megszavazott elnökségi határozatában -, kinek milyen felelőssége, szerepe van a vad-probléma enyhítésében. Eszerint: a vadásztársaságoknak a vadállomány túlzott elszaporodása ellen kell tenniük. A vízügy a nádaratás nagyobb területekre történő kiterjesztésével, a vadak lakott területen található életterének szűkítésével segíthetnek. A hegyközségeknek az elhanyagolt szőlők tulajdonosait, az önkormányzatoknak - szükség esetén új helyi rendeltek alkotásával - az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait kell rábírniuk a területik rendbetételére. A lakossággal, üdülőtulajdonosokkal pedig meg kell értetni, miért ne etessék a vadakat, és miért ne nyújtsanak búvóhelyeket számukra - mondta.

A BSz elnöke példákat is említett a polgármesterek visszajelzéseiből. Gyenesdiáson az elmúlt két évben 62 vaddisznót gyűjtöttek be a zagyterekről, Fonyódon az elmúlt másfél évben 20 rókacsapdát helyeztek ki, amivel 46 állatot fogtak be és szállítottak el a vadászok. Balatonőszödön az egyik utcába bejáró szarvas-csapatok okoznak riadalmat és károkat. Révfülöpön 3 őzet, 2 szarvast, 28 vaddisznót gyűjtöttek be az utóbbi időkben. Három dél-nyugat balatoni kistelepülésen a rókák mellett aranysakálok és dolmányos varjak kilövésére is kértek már engedélyt, amelybe a sportvadászok is besegítettek. Örvényesnél a kutyasétáltatás vált veszélyessé bizonyos helyeken a vaddisznók miatt, a közúton járkáló vadak pedig járművekben is okoztak már kárt. Legjellemzőbb vadkár a konyhakertek, gyepek feltúrása, kerítések megrongálása, gyümölcsösök tönkretétele, a termés elpusztítása, hulladékgyűjtők dézsmálása, rongálása.

agrotrend.hu / MTI

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.