Hírek

Vakkóstolással választották ki Somogy Borát (videóval)

A Várszegi Pincészet 2021-as évjáratú Chardonnay borát választották 2022 Somogy Borává csütörtökön Vármegyeháza Bormúzeumában. Idén a Somogy Bora címért 14 pincészet nevezett Balatonboglárról és a Dél-Balatoni Borvidékről 49 mintával.

Az idén már 23. alkalommal választjuk ki a Somogy Borát – mondta Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke. – A győztes bor  megyénk hivatalos képviselője lesz idén és jövőre a rangos  hazai valamint nemzetközi rendezvényeken. S ez a cím fontos lehet a győztes pincészet számára is, mivel jó reklámot jelent.

Fotó: Lang Róbert

Az idén a Somogy Bora címért összesen  14 pincészet nevezett Balatonboglárról, míg a Dél-Balatoni Borvidékről 49 – két gyöngyöző, 29 fehér (ebből egy narancsbor), 12 vörös, négy rozé , 2 (egy-egy fehér és rozé) pezsgő – mintával. A szakemberek már csütörtök kora délután már gyülekeztek Vármegyeháza bormúzeumában, s a Kamocsay Ákos, a neszmélyi Hilltop Pincészet alapítója és vezetője, Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének volt vezetője  és Gádor Dénes, a Dél-Balatoni Borút Egyesület volt elnöke alkotta szakmai zsűrin kívül a megye vezetőiből, képviselőiből valamint  közéleti személyiségeiből álló társadalmi zsűri is bekapcsolódott az értékelésbe.

–  2021-es évjáratú Szürkebarát – kínálták az első fehér gyöngyöző bort. S egymás után hozták az újabb palackokat, s akárcsak korábban, úgy most is a 20 pontos nemzetközi szabvány alapján  zajlott az értékelés. Az összesítés alapján 2022 Somogy Bora a Várszegi Pincészet 2021-as évjáratú Chardonnay lett.  A megyeboron kívül különdíjasa is volt az eseménynek. A Somogyi Hírlap borának a Koltai Pincészet 2021-es Királyleányka-Rizlingszilváni couve-jét választották.

 

Megadták a módját

Sajt, alma, dió: a házigazdák megadták a módját, a zsűri tagok  egy-egy korty után néhány falatot fogyaszthattak, s a felszolgálók máris gondoskodtak a következő üveg borról. 

– Friss, üde, kellemes – osztotta meg tömören tapasztalatát a társadalmi zsűri egyik tagja, aki szerint a mostani kínálat  is alapvetően a minőségi, nemes italokról  szól. S úgy érezte, hogy a somogyiak szerencsések, mivel gazdag ízvilág jellemzi a helyi borokat.

agrotrend.hu / Sonline, Harsányi Miklós

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés